C Z I C Z Ó B L O G 2 0 0 5

2005. december 29. fórum
Készül a retrószilveszter, ha pasi lennék, ott buliznék, mert annyi magányos bombázó jön, hogy ...! És a zene tuti lesz! (Meg a díszlet. Főleg mióta beszállt közénk Balu prodzsektmenedzser is.)
2005. december 20. fórum
csakazaz1idézetkarácsonyra
"Karácsony. Szenteste. Emlékszem, kiskoromban mekkora szám volt. Mindent elhittem apuéknak. Jézuskát, karácsonyfát, ajándékokat. Még írtam is Jézuskának. Aztán totál elhittem, hogy tőle kapok mindent. Mondjuk, zoknit sose kértem. De azóta is kapok mindig. Meg sprét, meg tusfürdőt. Meg mostanában együtt állítjuk a fát. Már megvan a forgatókönyve.
A kocsi délben bedöglik, ezért apunak gyalog kell elmennie égőkért. Mert előző este már kiderült, hogy nem ég a lámpasor. (Tiszta sor!) Persze Sztiviékhez megy, aztán négy körül ér haza totál elázva. Tiszta apja! Én is ilyen leszek? Aztán hazajön, és kezdetét veszi az első veszekedéshullám. Anyu elrohan, apuval csináljuk a díszítést. Először az égősort, aztán a csúcsdíszt. Itt már problémák léphetnek fel. Legrosszabb esetben apu hanyatt esik, a fa meg rá. (Eddig csak egyszer fordult elő.) Jobbik esetben csak hanyatt esik. (Ez is egyszer.) Még jobbik esetben csak a dísz esik le. (Kétszer.) Még jobbik esetben fennmarad a dísz, de kiderül, hogy ferde a fa. Damillal húzzuk egyenesre. Úgyahogy sikerül. (Minden más esetben.)
Első fázis kész, anyu is megbékél. Csak közben bejglit süt, ami odaég. (Mindig.) Ezért megint ideges lesz, úgyhogy a szaloncukroknál már megint kirohan: második hullám. Apuval akasztgatjuk a cukrokat, aztán megunjuk, és be a fa alá.
Egyik évben anyu kitalálta, hogy tegyük félre a szaloncukros papírokat, és jövőre azokat tegyük fel a fára. Félre is tettük, de amikor akasztgattuk őket, persze előtte szépen összehajtogatva, hogy hasonlítson az igazira, úgy összevesztek, hogy anyu végleg kirohant. Azon az éjszakán félre se vonultak. Mert szenteste mindig elvonulnak a szobájukba. Egy ideje már tudom, hogy miért. Szent feladatot teljesíteni. Te jó ég! Lehet, hogy évente csak egyszer csinálják?! Bár belőlük még ezt se nézném ki. Lehet, hogy még büszkének is kellene lennem?
Aztán vacsorára Józsibáékhoz megyünk át. Mindig halászlét eszünk. Tésztával, ahogyan Baján szokás. Mert anyu és Józsibá is bajaiak. Illetve Józsibá ott tanult. Én már el se tudnám képzelni a halászlét tészta nélkül. Én is bajai vagyok!
Csak idén alakult kicsit másképp a szenteste. Mert apu Sztivivel jött haza. Részegen. (Mindketten.) Úgyhogy a csúcsdíszig már el se jutottunk, mert anyu összecsomagolt és hazaköltözött Kati mamiékhoz. (A szüleihez.) Pedig oda csak húsvétkor szoktunk elmenni. Szóval anyu bőgve elhúzott, apuék meg hajnalig ittak. Úgyhogy egyedül mentem el Józsibáékhoz. Mikor elmondtam, hogy mi a dörgés, Józsibáék is összevesztek. Mert Gizi néni szerint minden férfi egyforma!
Józsibá is átjött hozzánk. Előbb ért oda, mint én. Mire hazaértem, nagyjából behozta a lemaradást. Legalább hajnalig videózhattam! Ők meg ordítva énekeltek. Néha arra gondolok, hogy egy olasz család hidegvérű skandinávnak érezné magát minket látva. Nem semmi a családom!"

2005. december 16. fórum
SUMMERHILL!!!
2005. december 15. fórum
Ma osztom ki a "Koncert" szövegkönyveket. Ja, és tudok már moderálni a fórumban. (Mert belenéztem.) Lehet új neveket kitalálni, baby!
2005. december 14. fórum
Most, hogy az indexnek köszönhetően így megnőtt a "nézettségem", körülnéztem, hogyan is működik ez az egész, főleg, hogy megtudtam, a blogok világában tíz íróra jut hat olvasó, így jogosnak tűnhet tb megállapítása, mi a tökömért írok egyáltalán? (Mert jó!) Először is, hogyan lehet eljutni a honlapra? Élen jár persze az index, de szorosan követi a lap.hu (diák, táborozás, színház, velencei-tó, villamosság, blues) és - naná! - a Google, ami azért enyhén bizarr, mert sokan csak a nevemet írják be keresés gyanánt, de hogy átkozódhatnak azok, akik a pornó, szex, öreg p*na, tanár-diák kapcsolata dolgozat, meztelenul az apuval, nagy farka volt, könyv kamaszlányoknak és G pont megtalálása címszavakat pötyögik be, s eljutnak a könyvemhez, hehe. És érdekesek az állandó látogatóim is: a chernel.sulinet.hu (vajon kik?), a sanomabp.hu (nofene!), van néhány napi "idegen", meg egy csomó iskola mostanában, ami csak jelent majd valamit! Arról nem is beszélve, hogy honnan jutnak el az oldalamra! Mert például Tajvanon, Vietnámban, vagy Iránban melyik elvetemült magyar keresi a cziczót, he? Mert Kubában jogosan anyázhatnak a camacho miatt, meg egész Európa és USA tele van a barátaimmal, de ezekre a világvégi netezőkre azért kíváncsi lennék! Hogy honnan tudom mindezeket? A válasz: eXTReMe TRACKING, ki lehet próbálni!
(És jöhetne már az a híres téliszünet végre!)
2005. december 11. fórum
Ja, az említett szépirodalom, voálá!
hali,
kuldd el, megnezem,
udv
barb
-----Eredeti üzenet-----
Feladó: Cziczó Attila [mailto:attila@cziczo.hu]
Küldve: 2005. 10. 17., H 22:08
Címzett: Thüringer Barbara

Tárgy: 1könyv
Kedves Barbara,
gondolom a mai napon én vagyok a nyolcvanhetedik elsőkönyves író, aki valamilyen csalárd módon szeretné rávenni, hogy írjon már valami szépet a könyvéről, mert bizony ez egy olyan nagyon különleges izé, amilyen még nem volt, meg egyébként sokan meg is vennék, de nem veszik, de csak azért, mert nincs neki reklámja, s ebben a világban az kell, és tényleg ugyanezeket gondolom, persze én megelégednék azzal is, ha csúnyákat írna róla, mert olyan jó lenne eldicsekedni a diákjaimnak, hogy az én regényem "összefüggés nélküli történetecskékből áll", vagy "se nem irodalmi, se nem megkapó", mert az is elég jó reklám, ahányan szeretik az indexet, biztos bejönne,
gondolom elég pofátlan vagyok, ráadásul már csak éppenhogy fiatal, meg a könyv borítója is olyan, amit alig mernek kitenni a polcokra, a budai librikben is csak a teteje látszik, de valamivel próbálkozni kell, s kedves barb, öné a megtisztelő cím, mert a nyolcvanadik ingyen (tisztelet) példányt adom holnap reggel postára, s akik eddig (33) válaszoltak, sajnos nem a médiában tüsténkednek, így gyakorlatilag kitörölhetem a nagyontetszettekkel azt,
szóval kéremszépen, tessék elolvasni, engedélyt kérni a főszerktől, írni róla jót vagy rosszat, ha meg egyiksem, nyugodtan tessék továbbadni, itt se voltam,
de addig is maradok hűséges index/Thüringer olvasó,
üdvözlettel
Cziczó Attila

2005. december 10. fórum
ötösfokozatúszarnap.hiphip
Világszám! Benne vagyok az indexben! (De mindenekelőtt jelzem: a könyv megvásárolható az összes LIBRI-ben és Fehérváron az ÜdeSzínFoltban!) El tudjátok ezt hinni, feleim? (Mármint barát.) Tele van a város boldog cziczóattilával, egy oldalon lehetek VELÜK, ez akkora kegy, amit a halandók sohasem foghatnak fel. És ez nem irónia. (Írónia!) Akik pedig hangosan nevetnek Barbin (az endix.hu miatt), jegyezzék meg, hogy ennyi jóindulatot ritkán tapasztal az ember a nagy magyar médiában, jellemzően ma például - eddig - 576 megnézője volt a honlapomnak a szokásos 15-16 helyett. (Akik egyetértenek a kritikával, azoknak is igazuk van, mert tényleg szar, ha úgy nézzük, vagy mi!) Szóval, szerintem jelen esetben az lenne a helyes cselekedet, ha elolvasnátok a könyvet, s vagy igen, vagy nem értenétek egyet velem/vele, stb. (PR) És a borítót baszki én rajzoltam! (Ha valakinek mégis tetszik, Anikó is tudna ilyen szart, és az összes többit ő csinálta, elérhetősége nálam megtalálható.) És drága agárdi diákjaim, én nem ám! Nos ... ült a boldog író, s gondolatai messzire szárnyaltak: leszarozta már a jazzcafé, leszarozta az index, oh, ha a mancsban is lehetne szar! De ... Ááá! Ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni.
2005. december 9. fórum
Megint van dokk, találj meg, ha tudsz, ipiapacswinnetou! És aki karácsonyra nem vesz csakazaz1-et, annak nem lesz kék a fa alatt. (Még 6 napig baromi ócccsón megrendelheted az ef kiadótól.)
2005. december 8. fórum
LENNON élt, él és ...
2005. december 6. fórum
Volt író-olvasó találkozóm! (Bővebben a Csak az az 1 oldalon.)

2005. december 4. fórum
Holnap este izzítunk a marcziban, Balázs frankón felkészült, a fészkes fenevadak is, a szerző meg pláne! (málnaszörp helyett fantavadmálna lesz, akinek nem inge, ne igya magára!)
2005. december 3. fórum
!rendőrállam! (:)
2005. december 2. fórum
Hihetetlen! Ma harminckettő emilt kaptam vadidegen lányoktól, akik megköszönik a levelet, amit sajnos nem nekik címeztem, de azért jólesett. Valamit tud ez a Zafi.b!
2005. december 2. fórum
Ekkora állatot mint én, megnyitom, mert meztelencsajokfociznak?!?! Akihez véletlenül elért a Worm.Zafi.b, az innen letöltheti a törlőprogramot. Bocs.
2005. december 2. fórum
neménírtammagamról rovat (ami a nagykönyvből kimaradt)
Zegri csillagok
(a zoktatási minizternek 10teletel Botospisti híteles elö a dásában)
Mekkora könyv má', apám, beájulok,
és milyen hülye cím már, hogy a Zegri csillagok!
Torokra megszívom, ez a doga tuti gyík lesz.
Hát szóltam a Záronnak, öreg, most te kellesz.
Mer' egy stréber, egy kisköcsög, de jó csákó a Záron.
Az első sorban ül, és könyvet kap az évzárón.
Megvan filmen, aszonta, mondom neki, milyenen?
Akció, meg triller, meg nyálas láv egy helyen.
Nyálas láv nem érdekel, az akció már király!
Megnézem a plázában, kóla, popkorn, sirály!
De aszonta a Záron, a multikban nem adják,
ne parázzak annyit, elmeséli inkább.
Van két kicsi csákó, persze a kiscsaj sokat ugat,
nudiznak a bícsen, meg ellopnak egy lovat.
Aztán észreveszi őket egy halál szemét gennyzsák,
egy gyengén látó török, aki berág, mint a nindzsák.
Megszívatják a félszeműt, aztán mikor felnőnek,
a jó kis petting helyett inkább a zegri várba szegődnek.
Mondjuk előtte még frankón kiugranak törökbe,
és otthagynak egy törököt a börtönében örökre.
Persze a törökök berágtak, mint állat,
Jól körbe is vették az egész egri várat.
Szegény magyar harcosok még kajálni sem tudtak,
a szakácsnők kiöntötték a paprikás krumplijukat.
A tiszta ideg törökök vagy nyolcszázezren voltak,
a magyarok meg kétezren, de egyáltalán nem fogytak.
Kardoztak, meg ágyúztak, meg létrákat kapkodtak,
meg a bazi magas falról jó nagyokat beszóltak.
JÖNNEK A TÖRÖKÖK,
TEHENEKET LESNEK,
MAGYAROKNAK ESNEK,
VÉGÜL JÓL RÁCSESZNEK.
Frankó kis kardos film, csata meg vér egy helyen,
ja, a kiscsávó, aki felnőtt, tök okos lett hirtelen.
Mondjuk aszitte a csákó, hogy a csaja nincs a várban,
pedig ott volt a szőke spiné egy köcsög álruhában.
Mer a balfasz vaksi török, akit megszívattak régen,
ellopta a skacukat egy macskaköves téren.
Ezért vette kölcsön a csákó ruháját hirtelen,
szerencsére lapos volt a bébi, mint egy kilencvoltos elem.
Na, a kicsi csávó, aki azóta már felnőtt,
géppisztolyos kerékkel egy csomó törököt meglőtt.
Az agyatlan, köcsög Sükürék meg lestek, mint a zállat,
mert ekkora nagy baromságot életükben még nem láttak.
Aztán a vége hepiend, aszonta a Záron,
mert a törökök, mint a villám, átzúgtak a határon.
A végén persze bor, meg néptánc, meg népzene, meg lovak.
Ennyi volt a sztori, ebből egy kettest kell, hogy megírjak.
Mondom a Záronnak, köszi haver, csak még egyet,
ki a kula írta ezt a bazi hosszú kötetet?
Aszongya, hogy hülyébb vagyok, mint a tökön rúgott Mehemed!
Tuti, hogy érettségizni ősszel újból mehetek.
(esz job minta grafis cucc, dea bulgakov mégjob, deazér jösssz a zirólvasóra?)
2005. december 1. fórum
neménírtammagamról rovat

Na végre vége lett a sulinak mára
a haverokkal eldobjuk a sárgát egy fára
azután meg bemegyünk a menö plázába
levesszük az atomatát egy százasér kétszázra
mi nem vagyunk köcsögök itten jó zene szól
elküldelek kinába ha ezér énrám haragszol
akinek meg gyér már a zelavult cucca
menjen az máshova ahol kihalt a zucca
nem kell nekünk jó tanács mit tucc te a zéletrö
amit csak mi tudunk azt senki másse tudja mercsak mi vagyunk ilyen baro menök mindenki más gyik meg köcsög mer mi vagyunk a legmenöbek a legtutibak hugyhogy elhuszhacc a ... helyünkrö!!!!

(esztis én irtam konkrétan, abotosPissti, hugyhogy 7fö este már jöhecc a zirólvasóra, jesssz???!!/=?)
2005. november 30. fórum

"Szerencsétlen ofő behozott egy csomó könyvet és abból olvasott fel.
- A nemi aktus testi, lelki és viselkedésbeli történéseit három szakaszra szokták osztani. Az első szakasz az előjáték. Ez a szexuális izgalom kölcsönös felkeltésének és fokozásának eseményeit, a lelki egymásra hangolódást, az egymással való azonosulását és a szervezet élettani felkészülését jelenti. A fokozódó belső feszültséget kísérő testi változások, a női nemi szerv nedvesedése, a hüvelybemenet izomgyűrűjének ellazulása, a férfi nemi szerv megduzzadása, majd megmerevedése, előkészítik a nemi szerveknek a következő szakaszon bekövetkező egyesülését, a hímvesszőnek a hüvelybe való bejutását.
Idáig bírta.
Mert közben olyan vörös lett a képe, mintha valami bőrbetegsége lenne. Lehet, hogy tényleg az volt neki.
Mondjuk, biztos zavarta a Tomi. Mert akkora érdeklődéssel figyelte az ofőt, hogy mindenki rajta röhögött.
- Majd a Varjas Tamás biztosan jobban meg tudja tartani az órát!
Úgy rohant ki, mintha valami dikszrimálót hallott volna magáról. (Vagy diszkrimálót.) El kellett volna mesélnem az egész osztálynak. Hogy láttam a szertárban. Az tényleg az lenne. Diszkvalami.
Kár, hogy a Tomi komolyan vette a felkérést. Kár, hogy az ofő az asztalon hagyta a könyvet. Amiből olvasott.
- A feszültség megteremtésében és fokozásában ekkor nagy szerepe van a gyöngéd becézésnek. Például az, hogy dugjunk, bébi!
Mert a Tomi folytatta az előadást. És persze végig kommentálta is.
- A szexuális ingerekre különösen az erogén zónáknak nevezett testfelületek érzékenyek. Ezeknek egy része általános, csaknem minden ember esetében egyforma. Ilyen a száj, a mell, a csikló, a férfinál pedig elsősorban a nemi szerv. De vannak sajátos, csak az egyénre jellemző testfelületek is. Mint például Breda nagylábujja.
Mert állítólag Breda az óvodában bedugta a nagylábujját az egyik kiscsaj nuncijába.
Innentől kezdve aztán igazán belejött a Tomi. Összefoglalta az előjáték során megismerhető reakciókat, persze mindenkire tett valami személyes megjegyzést. Főleg a Horváth Kittire.
Aztán lassan eljutott a legfontosabb részhez is. Akkor már elég nagy csend volt a teremben.
- A feszültségi csúcs elérésében legfontosabb szerepe a közösülő mozgásoknak, szaknyelven a frikcióknak van. Szükséges, hogy ez a mozgás kölcsönös és összehangolt legyen. Ritmusa előbb lassabb aztán felgyorsul, az oldódás a kielégülés pillanatában pedig az egész testen végighullámozó akaratlan izomrángássá alakul.
És elkezdett lassan előre-hátra mozogni. A csípőjével. Aztán lassan mindenki. És röhögtünk, mint az állat. Még az Ivett is! Én is csak azért mertem csinálni. Mert ő is.
Ha tudná, hogy én tudom, hogy ez a verébhajsza. Káma szútra, százkettedik oldal. Néztem, ahogy mozog és elképzeltem. Hogy együtt mozgunk. Ő meg én!
Aztán berontott az ofő meg a diri.
- Mi ez itt?!
A dirinek elég félelmetes hangja van. Egyből néma csend lett. És úgy ültünk, mint a cövek. Csak a Tomi állt vigyorogva a tanári asztal mögött.
Aztán a diri behívta az irodájába. Az ofő is velük ment. Csendben vártunk rá. Végül nem lett belőle igazgatói. Azt mondta, hogy a diri teljesen normális volt. És az apját nem is említette, úgyhogy valószínű, hogy tényleg ennyi volt. Az ofő nem beszélt többet arról az óráról. (Nehéz is lett volna, mert a könyvét véletlenül lenyúltam.)
Meg a szexről se. Aztán egyszer bejött a Csocsó. Tökre meglepődtem. Mit keres a sulinkban? Aztán anyu mondta, hogy igaziból nőgyógyász és biztos azért hívták őt. Ja. És a fiúknak miért nőgyógyász kell? Aztán kiderült. Mert teljesen normálisan elmondott mindent. Semmi ejakulaizét meg orgazmust nem mondott.
Hímvesszőt, nyílást, meg ondót, meg hokizást, meg ilyeneket. Úgyhogy értettük. Bemutatta a helyes óvszerhasználatot is. Tisztára megállt a levegő a teremben, mert azt hittük, hogy elővesz egy műfarkat. Hát nem vett elő. Valami rúd volt csak nála. De ahogy a csajokkal bénáztak, az állat volt! (Mert persze a fiúk közül a Tarcsi jelentkezett. Kotont húzni.)
Lehetett tőle kérdezni is. A Tomi persze kérdezett. Hogy nem lesz-e baj a sok hokizásból. Állítólag nem. De jó!
Én a verébhajszát akartam elmondani. Csak nem mertem."

(Ez csak egy részlet. December 5-én többet is megtudhatsz Robiról!)
2005. november 28. fórum
Ma a budai (XII. ker.) gimnáziumokat jártam végig plakátügyileg, tapasztalat: durva az a kék óvszer!, egyáltalán már bejutni is nehéz az iskolákba, hát még a megmondó emberhez eljutni, nem baj, legalább egy csomó titkárságon meg tanáriban lesz min enni a pörköltet, alátétnek pont méretes a duplaánáégyes plakát. Amúgy a nagy fehérvári fellángolásról annyit, hogy szinte mindenhol vagy visszavették a kitett plakátot, vagy ki se tették, beszari ez a társadalom. (Vagy a gyerekek szedik le a csajszi miatt? De jó lenne!)
2005. november 26. fórum
Összeállt a fészek színház búcsúévének műsora, az újrafogalmazás jegyében csupa régen játszott előadás kerül színpadra, jó kis hét év volt ez! (Illetve most még nem, majd lesz volt ... vagy mi.)
2005. november 25. fórum
Imádom az aggódó szülőket, ezekszerint számít valamit az újhullámos pedagógiai munkásságom, csak annyit tennék hozzá, hogy a gyerekek rémhíreit tízzel kell osztani, akkor kapunk körülbelüli valóságalapot, pluszminuszkettő. De jófejek a gyerekeim, figyelnek rám!(?)
2005. november 24. fórum
Érdekes dolgok történnek mostanában, főleg a héten történt velem egy(két) megrázó esemény: két hajdani színjátszóm (diákom?) is írt e-mailt, persze a könyvről, egy lány, egy fiú, s egyáltalán nem abban a sorrendben, ahogy vártam; a lány nagyon szívhez szólóan köszönte meg a legújabb találkozásunkat, a fiú meg olyan ... izé ... szóval gyakorlatilag lenullázta a művet. Ezt már figyelem a kezdetektől, hogy a fiúk szinte kikérik maguknak ezt az árulást, a lányok pedig megköszönik a lehetőséget. Mi van itt? Tényleg geréb vagyok, fiúk? (A lényeg és az első tapasztalat: csajozni lehet a könyvvel:)
2005. november 23. fórum
Olvasom a neten, hogy a könyvecském 9.95 EURO. (Ich bin eine ungarische bücher!) Apukám, nincs egy tizes se'! (De így is több, mint ezerötszáz, vagy mi!)
2005. november 22. fórum
A kiadó most meg azt találta ki, hogy megrendelhettek, házhoz megyek. Nnnna, mindegy, szeretek vezetni, meg beszélgetni is, menjek? (mennnnyek? katt!)
2005. november 21. fórum
Két hét múlva író-olvasó, jeee!
2005. november 17. fórum
Tudom, fűt, de ez irodalmilag szebben hangzott, mert egyébként azt mondom én is, hogy füvet. Ja, fehérvár fasza volt, pest meg f*sz. De van könyvem, és voltam a radiocaféban, az ám a valami, hehe!
2005. november 15. fórum
A holnapi médiadag röviden, tömören: este nyolckor fehérvár tv, aztán éjszaka tizenegytől éjfélig radiocafé 98.6, ezt hallgathatjátok netről is innen, széjjeltép a három dzsezzkafés muskétás, de küzdök, mert dártányán vagyok, egy mindenkiért, mindenki csak az az egyért!, micsoda szerda lesz ez, tele van a város boldog cziczóattilával! (ja, van könyved?)
2005. november 14. fórum
neménírtammagamról rovat
Igazi kamaszregényt ad kezünkbe a szerző. Valami hasonlót, mint Salinger évtizedek óta halhatatlan Zabhegyezője. Abban az épphogy felnőtt fiatalember magányos küszködését láthatjuk az élet első nagy próbatételeivel. Ebben is ugyanazt, de itt két nemzedék (gyerek és szülei) együtt élik meg szinte ugyanazokat a próbatételeket. Az alapszituáció, társadalomtörténetileg is, megdöbbentően valószerű: a Zabhegyező kamaszfiúja válik itt édesapává, a negyvennégy évesen diplomázni készülő, végül nagyot bukó "öreg kamasz", aki szeretné, ha csupa pattanás, csupa bénaság, hirtelen megnőtt fia "különb lenne, mint ő". A történet végére a fiú jólesőn veszi tudomásul élete első igazi sikerét. Megismerte Ivettet. Megszerette, megküzdött érte, és megszerezte. A verébhajsza véget ért. Azért ez nem semmi. És nem semmi az épp kudarcában vergődő édesapa figyelmeztetése sem: "Figyelj fiam: sose felejtsd el, hogy milyen volt gyereknek lenni. Nagyon fontos! Enélkül szar se leszel!..." A hitelesen szókimondó, kiemelkedő szépirodalmi értékkel bíró kisregényt széles körben érdemes ajánlani.
(A Könyvtárellátó Közhasznú Társaság - KELLO - ajánlója)
Na? Érdemes írni? Hiphip!
2005. november 9. fórum
Ha már UDVARszínHÁZ, azt nem egyedül tervezem, hanem Balával, már régóta agyalunk rajta, csak azt nem tudjuk még, hogy Compostela előtt, vagy után legyen. Balu meg harminchat. Verem, verem, verem ...
2005. november 8. fórum
Cziczó Dani eleven!
2005 november 6. fórum
Holnap suli, ebből az alkalomból akkor tisztázzuk egymás között, hogy január 19-én este fészek kabaré, fergeteges lesz és zenés, meg jelmezes is, készüljetek!
2005. november 4. fórum
Pont tíz hónap után lekerült a maponthuról a magdinénis irományom, azért ez nem semmi, kit érdekelt vajon eddig?, mert nekem tetszett, az persze nem, hogy például a könyvet azért alig két hétig reklámozták(?) csak, de az ő bajuk, szóval így ért véget ez a korszakom, de hol fogok már végre írni megint?
2005. november 3. fórum
Állok a metrón, nagy a tömeg, erre mit látok?, egy srác olvassa a könyvet!, igen, csakazazegyet olvasott, kétszer elvigyorodott, többet nem láttam, mert kislányos pironkodással kaptam el tekintetemet, a francba, hát nem ezért írtam? végre van egy teljesen idegen olvasóm, állítólag azt ígértem, hogyha lesz ilyen, t*kön szúrom magam, most akkor hamarosan ordítani fogok, s egy neonzöldgolyóvégű gombostű áll ki a herémből, de megéri, ÉS mégis írok mégegyet, s ha már vérig sértettem a Balut, ami persze nem igaz, vádjai nem jogosak, mert a papírjaguárhoz semmi köze, csak elénekelte, szóval ő lesz a mintám, asszem ezt megemlegeti!, ja, az új regény címe is megvan: három kerék.
2005. november 1.
nagyszüleim, keresztapám, dezsőbácsi, janika, liszimama, dzsonlennon
2005. október 30. fórum
Ja, tök olcsón rendelheted meg a könyvet az ef kiadónál! Naaaaa!!!?!!!!
2005. október 29. fórum
Találtam két olyan embert a nagymagyarmédiatengerben, akik tényleg emberből vannak, hihetetlen, mi?, ráadásul pont a radio café két hangja ők, a tóthbetty meg a borbélyferi, hát ezért szeretem én ezt a rádiót, meg azért is, mert van könyvem. ISBN 98.6. devicces!
2005. október 28. fórum
Megint csak a könyvről van itt szó, mégpedig a századszor hallott kérdésről az utolsó oldalak után; Megvolt Ivett? Nem mondom meg. Szerinted? (Aki nem szereti a bonyolult dolgokat, az a 17. oldalon kezdje az olvasást, nem marad le sokról, csak a lényegről:)
2005. október 27. fórum
Barátaim(?)! Ha tényleg elolvasnátok a könyvet, ne kérjetek már tőlem ingyér, mert nem adok!, már alig van, s azoknak tartogatom, akiknek KELL adni, s nem azoknak, akik azzal tisztelhetnének meg, hogy megveszik, legalább miattam, ha másért nem is olyan érdekes, vagy ne vegyétek meg, de akkor meg hagyjuk ezt az egész csakazaz1 témát!, kösz.
2005. október 26. fórum
Ma este hatkor tótévé, hétvégén meg fejér megyei hírlap, néz-lát-olvas-örül!
2005. október 21. fórum
Minden jóindulatú újságíró el van havazva. Megbocsájtok. Carmen. (Hab a néra?)
2005 október 20. fórum
És végre kezdődnek a próbák, készül a fészek kabaré, ami érdekes lesz, mert a csoporton belül hét év a legnagyobb korkülönbség, ami nem a legideálisabb, majd megoldjuk, de a Dávid tud egyáltalán énekelni???
2005 október 17. fórum
Ha egy iskolában van a tanár, aki jó tanár, a diákjai ügyesek, mert tehetségesek, mert jól vezeti őket a vezető, akkor jogos-e, hogy mindenféle okokra hivatkozva beszüntetjük az egészet, vagy nem kellene inkább a szemébe mondani, hogy sok vagy nekünk, te tanár? (amúgy mindahárom tanár én vagyok:)
2005. október 10. fórum
Na, a fehérvári középiskolák és "közintézmények" ki vannak plakátozva - kivéve a köcsög biztonságiőr által lezárt szentimremezőgaz.szakközép - , könyv is van (majdnem) minden boltban, indulhat a székesfővárosi csak az az 1 roham!
2005. október 6. fórum
na?
2005. október 5. fórum
Lehet olvasgatni a ma.hu-n!
2005. október 3. fórum
Egyenlőre mint egy álom, márcsak egy kis index meg narancs földbedöngölés kellene, de jó is volna!
2005. október 2. fórum
Már a Libriben is!?!
2005. szeptember 26.
manimanimanimani
2005. szeptember 21. fórum
Megérkezett, s máris!!! , éljen a(z írói) szabadság! (Kösz Tamás és kompániája!)
2005. szeptember 19.
Cziczó Ármin bölcsődés lett, szerintem törött bögre lesz a jele, a Dani meg holnap kap tőlem egy könyvet, mert olvasni jó.
2005. szeptember 17. fórum
Ez történt tegnap - képes beszámoló.

"Indul!"

"Várjál, beragadt!"

"Jön már."

"Hm."

"Megjött, jó lesz!"
2005. szeptember 16. fórum

Cziczó kartárs ma baráti látogatást tett Gyomaendrődön, a Kner nyomdában, ahol a munka dandárjában is volt ideje valamennyi kartársnak észrevenni őt, amihez nagyban hozzájárult az egykilencvennyolc magas bejárati ajtó betonkarimájának kongása, végül valamennyien összeölelkeztek, hiszen a hengereken megjelent a könyv néhány példánya, melyek színezetét aztán a szakik rövid idő alatt beállították szabályosra, micsoda boldogság ez minálunk, kész a könyv majdnem!

2005. szeptember 5. fórum

katt!
2005. szeptember 1.

Cziczó Dániel, 5. a osztályos tanuló ... hehehe!

2005. augusztus 30. fórum

Ma elindult Gyomára százhuszonnyolc oldal, plusz négy, nemsokára könyv lesz belőle, már láttam a "prufot", vagány egy megoldás ez a borító!
2005. augusztus 26. fórum

2005. augusztus 25
. fórum
Új élet, új honlap! Mindent bele! (Szó szerint.) Persze egyenlőre a baráti körnek szólnak a "hírek". De ...! - ezt írtam egy éve. Ja. (Éljenek a Lajosok!)
2005. augusztus 22.
Na mit találtam???
vedd meg!
2005. augusztus 21. fórum
Már csak az az 1 hónap ...!
2005. augusztus 15.
Hajrámagyarok!!!

2005. augusztus 12. fórum

Országos könyvpremier hamarosan!
14 éven felülieknek ajánlott.
Dani ezt nem tudta.
És beleolvasott.
Doktorgríííín!

Ha nem múltál még 14, nagyon vigyázz!
2005. augusztus 11. fórum

Mostanában nem történik semmi különös, de az tuti, hogy szeptember 21-én megjelenik a könyv, gyűjtsétek a manit, vegyetek rengeteget, az egy jó szerda lesz (Máték és Mirellák)!
2005. augusztus 8. fórum
Harmincötésfél vagyok.
2005. augusztus 5.
Még egy ellenálló:)
mancskatt!
2005. augusztus 3. fórum
énrézandrássalvagyok
na mi van?
2005. július 28.
katt!
2005. július 22. fórum
Ti meg kik vagytok, fanatikus cziczóra netező idegenek?

2005. július 21.
Daninap!
2005. július 19. fórum
Nyár van, nyár!
2005. július 18.
Vegyetek hangfalakat mindennel jó sok pénzért itt, meg jegyet a reálmadrid meccsre (12.800), meg tejetkenyeret reggelire, és boldog leszek meg sokpénzes!
2005. július 12.

Volt egy kutyánk, az (III.) Ajax, ma pusztult el, élt 13 évet, ami kutyában elég sok, ha belegondolok, emberben is, nézzük csak, élete alatt szakítottam egy-két pszichopatával, majd megnősültem, született két fiam, öcsém is megnősült, született egy lánya, a három gyerek együtt 13 éves, anyukám legyőzte és túlélte; volt négy zenekarom, a színházakkal megcsináltam(tunk) negyven előadást, bemutattuk háromszázszor őket, megfordult kezem alatt kétszáz gyerek, közülük egy már apa, írtam húsz minidrámát (színpadi szöveget), egy könyvet, költöztünk négyszer, ötven négyzetméter szuterénből kezdtük, most most éppen sashegyre, ja, és: Antal, Boros, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, esküszöm, ha hálivudi lennék, most patakokban folynának a könnyeim, bárcsak lehetnék bruszvilisz az armageddonban! Csaó, Putyi.


2005. július 11. fórum

Ez egy jó hosszú tábor volt!, de hasznos és mulatságos is, itt vannak a képek.
2005. július 1. fórum
Most meg gyerekverseket írok (megint), annyira hiányoznak az én diákjaim, na majd hétfőtől megint tábor (Bodajkon), ja, van egy fölös jegyünk a reálmadrid meccsre, kizárólag havernak (12.800), siessetek, mert a végén még rábeszélem aput vagy apósomat! (Danival tutira nyomulunk, hajrá magyarok!)
2005. június 30.
Szünet. A tó 25 fokos, a sör 13 fokos, Gojgomiticsnél is egy igazi fokos, nyugi van meg táborozás. (És félév)
2005. június 21. fórum
Hogy az a ...!, már csak "rongyos" hatszázezer hiányzik ehhez a könyvhöz, nehogy már bankkölcsönből kelljen kiadni! Amúgy olvasta valaki a "Napocskin a tengerész"-t?, mert a fiam nem hiszi el, hogy rajtam kívül bárki is ismerné, na nehogy már én legyek az egyetlen szovjetgyermekirodalom fan!
2005. június 20. fórum
Méghogy Rupay Kornél kitalált személy (volt)! Itt egy rövid történetecske: Rupp Kornél (1865-1900) premontrei szerzetestanár volt, aki - miután kilépett a rendből - (református) gimnáziumi tanár lett,. diákújságot szerkesztett "Tanulók Lapja" címmel, ahol aztán Neumann Ferencz első tudósításai is megjelentek az önképzőköri ülésekről, majd folytatásokban egy történet bizonyos vörös ingesek és a Boka vezette grundbeliek háborúskodásról. Ezek után tényleg büszke lehet Rupay, aki nevében alig néhány betűvel tért csak el egy figyelemre méltó elődtől. Kár érte.
2005. június 16.
Ez már tényleg vakáció, tegnapelőtt kaptam szerenádot (8. c), Dani is leszerelt tegnap, és ha már vége a hivatalos mozgókép idénynek, végre lehetek igénytelen, s mindenki figyelmébe ajánlom a nyári időszak legragyogóbb hírét: visszatértek! (ertéelklub, esténként)


2005. június 13.
Na, ki mit nem talál?
2005. június 9. fórum
VAKÁCIÓ! Bizonyítványokat kiosztottam, jöhet a nyár, plusz fagyi, ma megkaptam életem legszebb diákajándékát, egy adag zúzapörköltöt(tet), mikor lesz már megint ősz?
2005. június 4. fórum

Ma aztán tényleg vége a diákszínház évadnak, előadtuk a "Háború"-t, nagyon vicces volt, ami egyébként nem jellemző rá, de ez egy ilyen előadásnak sikeredett, annak is örülni kell, hogy egyáltalán színpadra került, persze az egész évre ez nem jellemző, mert nagyszerű volt ez az év, életre szóló, gondolom, mondjuk az év igazi tanulsága - szigorúan szakmailag -, hogy a kamasz színházak ki vannak szolgáltatva a fesztiváloknak, s a fesztiválokhoz szorosan kapcsolódó zsűriknek, ami nem lenne rossz, ha érdelkelné azokat az embereket, hogy a szavuknak súlya van, persze megérthetjük őket, naponta 10-12 előadást végigülni nem egy leányálom, ésszerű, hogy képtelenek odafigyelni, de akkor mi a tökömért kell sületlenségeket összehordaniuk?, miközben rengeteg munka van a legegyszerűbb produkciók létrehozásában is, tehetnek egy szívességet!, amúgy életem egyik leghasznosabb, termékenyebb és legfelejthetetlenebb évadán vagyok (vagyunk) túl.
2005. június 2.
Lezárultak a jelentkezések, a film- és drámatáborok létszáma fix, a nyelvi- és kosárlabda táborokba még jelentkezhettek itt, éljen a nyár és a hidegvízes zuhanyzó!
2005. május 31. fórum
Már csak 4 nap, s vége az idei (nagy) fészek színház szezonnak. És egy jó hír a soltis lajos színház honlapjáról, akiket nagyon tisztel kis csapatunk, főleg Benkő Petit, s főleg lányaink:)

Végre valaki megmondta nekik!
2005. május 25. fórum

Már megint van egy kis hiányérzetem, Grafenberg apukáról nem is beszélve.
http://www.time.com/time/2005/100movies/the_complete_list.html
2005. május 22.
Hétvégi lazulásként itt van néhány netes kapcsolattartási lehetőség, kapcsolódjatok rám!
skype icq messenger mirc
2005. május 16. fórum
ez a (tan)év is végetért a kicsiknek, a fészek színház nyolcadikasainak (+ két hetedikes), szerepeltünk a weöres sándor területi döntőn, elég nagy közönségsikerrel, annál érthetetlenebb zsűri értékeléssel, de előző nap még hegyháton vendégeskedtünk, felemelő élmény volt mindenkinek, nagy barátkozás és egymásra találás, kár volt az a búcsúzó rossz élmény, de nem baj, ez egy jó részlet volt, avagy a történelem hátulról, jó év, jövőre összeolvad a két csoport, lesz kabaré meg minden, de előtte nyári pihenő, kösz GYEREKEK!

nagyobb kép

2005. május 11. fórum
A Csak az az 1-ben négyszáztizenhétszer szerepel a csak szó. Amúgy már csak 4 hónap a megjelenésig! A bazseválásig meg csak egy hét!
2005. május 8. fórum
"Csak az az 1 " van már?
2005. május 6.
katt!
2005. május 1. fórum
Hétvégén Vasváron jártunk (fészek színház; háború), ahol bronz minősítést kapott a csapat, egész jó hétvégét töltöttünk el együtt, pontosabban sohasemvoltmégilyen jó hétvégét, persze felmerül a kérdés, mit tehet az a "pedagógus", aki egész tanévben elvárja diákjaitól, hogy felnőttként viselkedjenek, dolgozzanak, legyenek fegyelmezettek, nos, megteheti-e ez a felnőtt, hogy egy-két napra ő válik kamasszá? Én megtettem. Mi az hogy! Erre mi történt? Megérte. (Még múzeumban is voltunk.) Ilyen egy hétvége volt ez.
katt!
katt! katt!
2005. április 29.
Tegnap este jó volt cziczóattilának lenni, jöttem haza az emhetesen, nyomtan az ikszemnek, kettőhúszig, este még megnéztem a mulenruzst, ezek voltak a romantikus óráim, dejóvolt!, már csak három hét a camacho buliig, tafasz van, tafasz van, bimbasznak a fákk ...
2005. április 28.
Este 7-kor "Háború" (a fészek színház dámája) az agárdi iskola pincéjében, utána egy órányi film a gyerekek idei munkáiból. Csak az jöjjön, aki bírja ...!
És, hogy mindenki tisztán lásson; igen, ez a cziczo.hu megegyezik a József Attila Gimnázium (Szfvár) egykori Cicusával, néhány apró eltérés persze észrevehető. (kivéve a plusz 19 évet és 40 kilót)

katt!
2005. április 26.
Aki magyar, ne feledje, egy isten van, TÁNCOLJ TÖRŐ, hajrá újpest!, május 1-én mindenki legyen ott! - ha már én nem lehetek.
katt!
2005. április 21.
"Kisunokám, a Palika, ezeket dugdosta előlem, na, mondom, kipróbálom mindkettőt, hát a cukorka rágós volt, de a könyvecske izgalmas. Lehetek én még némettanárnő?"
(részlet 1 nagymama naplójából)


2005. április 19.
A XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége lesz Paulo Coelho a hétvégén, ha látni őt és találkozni vele nem is fontos, azért egy könyvet legalább mindenki olvasson tőle, mondjuk a 11 percet, NAGY KÖNYV!
És ma indul a Luis de Filmez mozgóképzelőerő verseny, hajrá TAVICSAJOK!
2005. április 18.
Camacho rajongók, figyelem, május 18-án buli lesz, valahol Pesten. (Tényleg, nem tud valaki egy jó kocsmát?) Amúgy ma van Andrea nap, nekünk, fészek színházasoknak, ez fontos dátum.
2005. április 17.
A heti program úgy folytatódott, hogy szerdán Agárdra látogatott a Hegyhát Színpad, vonattal érkeztek, kicsit izgultak, de nagyon hálás közönség várta őket, s először éreztem úgy, hogy igen, ebből lesz valami!, aztán hazai pályán bemutattuk a Részletet is, nagyon vidám, felszabadult előadás volt, bár akkor tutiramegatutira úgy éreztem, hogy bizony elcsesztem, ezek a gyerekek még éretetlenek egy ilyen improvizatív, gyors, csupainformáció, abszurd darabhoz, a lényeg, hogy a diákoknak tetszett, színpadon innen és túl, a barátok meg lehetnek kicsit igényesek, végülis rólam (is) van szó!
fotók
Aztán jött a hétvége, a Weöres "díszbemutatók", szívemre teszem a kezem, tényleg az esélytelenek nyugalmával készültem/tünk, egészen a kezdés előtti utolsó óráig, akkor kezdődött a parázás, úgysem értik, de hátha, nem fog tetszeni, vagy mégis?, és mi lett, tetszett! Aranyminősítés (s hozzá automatukisan rendezői díj), továbbjutás a területi döntőbe, négy év alatt harmadszor!, sikongatás, kár, hogy nélkülem, aki éppen úton volt a budai hegyekben, hogy szombaton bronzot kapjon az Isti szamár Pesten, ami iszonyú nagy szó, mert végre láttam élőben, hogy valakiknek tényleg a világot jelentik azok a deszkák. De jó is ezt tsinálni, 33 skac, 14 nap alatt 11 előadás, ha ezt Kornél megélhette volna!
fotók
2005. április 12.
Kósos nyolcadikosoknak friss info: április 22-én (pénteken) filmklub: MEGVÁLTÓ SZEX, spanyol filmdráma.
2005. április 11
. ma.hu
Vers és New York
2005. április 11.
Meghalt Rupay Kornél. Váratlanul ért minket halála, bár éreztük már egy ideje, hogy valami nincs rendben.
Mély fájdalommal gyászoljuk, kik ismertük őt. Pályája egyenletesen bizonytalan volt, sikereit kevésbé, bukásait annál hangosabban zengte a szakma, tulajdonképpen jelentéktelen kézművesnek mondhatnánk őt, meg nem értett színjátékszövegek írójának, aki bár szép ember volt, de annál balfékebb. Hiányozni fog nekünk. Azért minidrámáit összegyűjtjük, kiadjuk, hátha hoz valamit a konyhára! Búcsúzóul következzenek kedvenc életjátékának kedvenc "filozófikus" sorai: Anyu, nem teheted ezt velem! El kell mennem! Tanulni fogok, csak hadd menjek el! Mit szólnak Gabiék? Rajtam röhög majd az egész suli! Anyu! Ne menj el! Megjavulok! Neee! Anyu! Hadd menjek el! Ne csináld már! Anyu! Ne legyél szemét ...! Elegem van belőled! Elegem van, érted? Mit tudsz te az életről! Nem akarok olyan lenni, mint te! Utállak! Utállak ...!

rupay kornél

2005. április 9.
fotók
Néhány egyáltalán nem vicces sor következik, megint fesztiválon voltunk, fejér megyei diáknapok, s szokás szerint egy nagyon jó - kivéve a zsűri és pártolói szerint -, Háborút látott az néhány néző, majd sok egészen más felfogású előadást, köztük elég sok színvonaltalan, de lelkes produkciót, amelyek közül aztán kikerültek a legjobbak (kivéve a nyékiekét!), ami vagy azt jelenti, hogy a többség dilettáns, úgy foglalkozik a fiatalokkal, ahogyan nem jó, aminek egyenes következménye, hogy faszán tök ilyen felnőttek lesznek azokból a gyerekekből is, akik aztán úgyanúgy ..., vagy pedig én haladok rossz irányba, túlságosan másképp látom ezt a megoldandó problémát, így tehetek egy szíveséget, s felejtsem el ezt a pályát. Asszem ez lesz. De ott vannak a gyerekek, jelen esetben az enyéim, akik úgy érzik, hogy frankó ez a JÁTÉK, s nagyon sok kortársuk is úgy érzi, csapódik hozzájuk, irigykedik rájuk, nos, őket sajnálom. Amúgy abban a koleszban laktunk, ahol tizennyolc évvel ezelőtt én is, akkor még mint diák (fesztivál díjas!), szinte semmit sem változott a hely, most is lehetett találni titokban együtt aludni próbáló de végül lebukó fiút és lányt, még ittas is volt néhány rockzenész, és a tanárok ugyanúgy hőzöngtek, mint akkor, kivéve egyet, aki a fegyelmezés(?) közben azért nagyot jókat mosolygott magában, mert csak az idő múlik, a világ nem nagyon változik. Végül elég vicces lett a bejegyzés, még csak annyit, vidorjánaktor bekabbhattya!
2005. április 7.
HOHOHOHOHOOOOO!!!
2005. április 6.
Ma is fesztivál, ezúttal az ösztönző, hét filmünk közül három nyert, a legjobb csak azért nem, mert felszínes volt a szakmai mittudomén, és volt egy egész hejdejó Részlet - kivéve a zsűri és pártolói szerint -, majd egy hosszú hibával tarkított, de akkor is szívhez szóló Háború, amibe még a zsűri bicskája is beletörött, így előfordulhatott az a helyzet, hogy mindenki elégedetten ült fel a buszra, végrevégrevégre, de hogy éppen a Vidovszkynak "teccen"! Arra a kérdésre, hogy este 11-kor a gárdonyi vasútállomás peronján mit csinál a világ legboldogabb drámatanára, itt a válasz: fia dikszmenjén a Garden Partyt hallgatja, miközben artikulátlanul ordít és nagyokat ugrálva táncol. (Csak a miheztartás végett!) Szóval ez volt ma. De jó!
2005. április 3.
A fészek színház hírei következnek, mert voltunk a FESZT-en, ahol beleborzongott mindenki a Háborúba - kivéve a zsűrit és pártolóit -, majd végigszenvedtünk egy Részletet - kivéve a zsűrit és pártolóit -, így jó is volt, meg nem is, nem baj, lényeg ez a 20 fiatal (+ az Évi) meg az a néhány előadás, ami hátra van.
nagyobb kép
2005. április 2.
olvass
2005. április 1.
APÁKNAPJA!
"Ülj le, fiam! Ez már gimnázium. Itt nem lehet szarozni. Tanulni kell, mert az első félévben beskatulyáznak, és négy évig az maradsz, aki az első félévben lettél. Tanuljál, minden más a mi dolgunk. Mi törődünk veled. Szeretünk téged a magunk módján. Tanuljál, használd ki, hogy tanulhatsz. Én is tanultam, mégiscsak most végzem el a főiskolát. Mert diploma nélkül szart sem ér az ember. Ez a négy év ugródeszka neked, mert az egyetem a fontos. A diploma! Érted? Ha nem ismerem meg anyádat, nekem is lenne már diplomám. Sportdiploma. Nem kellene felnőtt fejjel tanulnom. Levelezőn szart sem tanul az ember. Anyád nem lenne, nem is kezdenék neki. De akarja azt a rohadt diplomát, hadd örüljön! Megcsinálom neki. Ha egy Grafenberg akar valamit, az úgy is lesz. Leszarom, hogy tíz évvel fiatalabb tanáraim vannak. Megcsinálom. Ne legyen oda anyád, hogy csak neki van. Kémiamatek. Azért nem lennék erre büszke! De mindegy. Tanulj, hogy neked is legyen. Első a tanulás, aztán jöhetnek a csajok. Egyszer én is bepisáltam. Előfordul az ilyen. Hazakísértem egy lányt. Aztán elsmaciztuk az időt. Nem éreztem, hogy kell, mert állt a bálna. Aztán mikor dezső visszavonult és forró lett a helyzet, csak egy játszótérig értem el. Leültem egy padra, néztem a hintázó gyerekeket... és bevizeltem. Nagy ügy. Senki se vette észre. Megérte. A lány miatt … nem anyád volt. Csajoztam én előtte eleget. Belenőttél már te is, nem? Tetszik már valaki? Sose ragadj le egynél! Nem azt mondom, hogy minden napra egy mese, de ne hagyd, hogy kiszívják belőled a szart is! Ha nem ismerem meg anyádat, ma válogatott apád lenne. Talán külföld is összejött volna. De anyádat megszerettem. Megérte érte. Egy lószart, de mindegy! Szeretem anyádat, csak néha sok. Fáj még a lábad? Azért vigyázz! Vigyázz magadra! Mennyi vagy, egykilencven? Kilencvenöt?! Az a jó. Nagy test nagy gyík. Én egykilencvenegy vagyok, de panasz nem volt még rám! Eszem, faszom megáll! Héééé, Ford! Na, tanulj fiam! Na, van pénzed? Itt egy ezres, de oszd be! Nem szarom én a pénzt! Na. Hogy a picsába, már nagyobb vagy nálam? Asztakurva..."

2005. március 29.
Száz éve született Reich Jenő, azaz Rejtő Jenő, azaz P. Howard, ki hogy ismeri, irodalom órán azért ne kérdezzen róla senki, mert nem tananyag, még dőltbetűvel sem!
Gyula bátyám jut eszembe. Hajnali sétáink emléke dereng. Ahogy ott ültem a kávéházban, egy kézirat fölött félig bóbiskolva, egyszer csak odajött azzal a furcsa, titokzatos, ravasz mosolyával: "Mi a fenét ül itt? Jöjjön sétálni! Maga mindig ír! Ezt még becsületszavamra nem láttam ..." És mentünk. Egy groteszk tündérmesét szövögetett, természetesen színpadra. tragikomédiát. Vidám szeme megcsillant, ha "érezte" a viccet. Mesélt, mesélt ... Aztán azt mondta: "Hát ezt csak úgy nagyjából meg kellene írni magának. De hol van ma egy írónak ideje írni? Mi? Maguk nem tudnak írni. Mert gondolunk valamit, és akkor jön egy rendelés ... Írni azt kellene, amit maguk gondolnak. De hol van maguknak idejük gondolni valamit? Jön a Bedus, ad hatszázat és ő gondol is valamit, és maguk megírják, majd aláíjrák. Látta, mit játszattak velem legutóbb? És mit játszattak előtte? Én nem írhatok magamnak darabot. Nevetséges! Becsületszavamra. Nincs színdarab! Csak kínlódás!"
2005. március 27.
Dani szerint ződ erdőbe vótam, aggyá pézt, aszt jó van!, szerintem föl a szoknyát, le a bugyit, hadd locsoljam meg a nyuszit!, apu szerint kis tök, nagy tök, öntök. És ilyen régi tojást többet nem szeretnék kapni! Szabad-e locsolni?

2005. március 25.
És itt olvashatod Grafenberg Robi egyik kedvenc(?) húsvéti kalandját.
2005. március 24.
Grafenberg Robi (15 éves kamasz) legkedvencebb honlapját itt találod meg, persze legfőbb feltétel, hogy te is 15 éves (+- 2 év) legyél, mondjuk még fiú is.
És nem mellesleg, jóapám 57 éves, hogy öreg, vagy fiatal, majd megmondom huszonkét év múlva.

2005. március 23.
Egy Soma, két eset. Hétvégén MegaSztár! (Házi feladat, nyolcadikosok!)
Soma honlapja Soma honlapja
2005. március 21.
Nyilatkozat
a szakállasozás mellett. Buzi-e vagy?
2005. március 21.
Stílszerűen a sztorihoz, szeptemberben (vagy augusztusban), az évnyitóra jelenik meg a könyv. (Csak az az 1) Gyűjtsétek a manit - 1500 forint -, én is gyűjtögetem, hogy legyen miért gyűjtögetnetek, azaz legyen könyv, mert ahhoz sok pénz kell, meg egy kevés írás, de tojom le, éljenéljenéljen Grafenberg Robi!
2005. március 20.
Székesfehérvár, Petőfi szobra az ünnepen.
Ebben a városban érettségiztem, rockoperáztam.


(Forrás: Kretén Magazin)
2005. március 19.
Nyilatkozat
a szakállasozás ellen. Buzi-e vagy?
2005. március 18.
fészek színház + hegyhát színpad
Gyengébbek (színjátszók!) kedvéért az áprilisi műsor: 3. - HÁBORÚ, RÉSZLET (Szfvár), 6. - HÁBORÚ, RÉSZLET (Bodajk), 9. - HÁBORÚ (Dunaújváros), 13. - ISTI, RÉSZLET (Agárd), 15. - RÉSZLET (Szfvár), 16. - ISTI (Marczibányi), 28. - HÁBORÚ (Agárd), 30.(?) - HÁBORÚ (Vasvár)
2005. március 16.
Egy év után megint találkoztunk, a híres Gárdony DSE, játszottunk is egyet, vicces volt, mint az eurovíziós elődöntő, de egy csapatban játszhattam Cziczó Danival, ez volt az első eset, illetve a Fecó már az elején elesett, apa és fia is három kosarat dobott, jó volt mozogni, jövőre megint(?), de előtte még nyár eleji pince-parti.
nagyobb kép
2005. március 15.
17 éve (tizenhét!), még egészen fiatalon, az érettségire készülve, ezen a napon tekintett ránk először a szabadság, amivel persze ma simán beülhetne valamennyiünk Filiphez tóksózni, de biztos vagyok benne, hogy az a rockopera nekünk még mindig azt jelenti, hogy zenét írtunk, meg dalszöveget, meg énekelt egy tök szép csaj velünk (az Ági), ja, meg tizenvalahány csaj táncolt meg öltözött előttünk, megnézték aznap ezren, boldogok voltunk, sikeresek, barátok, fiatalok és a Butola Zoli volt a rockoperás tanárunk, akit úgy megtapsoltunk, hogy majdnem meghatódott, de helyette még aznap este elmentünk megkoszorúzni a petőfi szobrot, persze Zoli nélkül, mert őt bevitték (érted!), ettől aztán teljesen forradalmi hangulatunk lett, aminek a végén a Döme lett a legrészegebb, meg a többiek is, kivéve engem, na persze, mert nekem akkor éppen volt csajom, nekik meg nem. (Tekints ránk, Szabadság! - rockopera, 1988. március 15.)
2005. március 11.
Na végre, lencsevégre kaphattam! A Hegyhát úti diákotthonban él egy feltörekvő színész, akit bizony nagyon csípek, mégha ordítok is vele néha, persze ez jó is, hiszen szerepe szerint neki is ordítania kell, szóval ő Májkül, aliasz Rizi Misi, a 11 éves amorózó, a nők bálványa, s a világ legkedvesebb csilingelő hangú kisdiákja, bár tudnám, mi lesz vele húsz év múlva! (Ez itt egy "leleplező" film róla.)
NÉZD MEG MISIT!
2005. március 8.
Ja, ma van nőnap, akkor ( . )( . ), hehe, ezt a kengurut meg ismerem már húsz éve, csak akkor még nem volt állat, persze azóta latin vér meg ilyenek, szóval ő az Ates. (Még együtt is laktunk.)

2005. március 6.
Az úgy kezdődött, hogy itthon beadtam a családnak, vasárnap forgatás, jönnek a nyócadikosok, és tényleg jöttek, kivéve Ádámot, aki éppenhogy(?) lekéste a vonatot, na persze, egy főszereplő bármit megtehet, nem baj, így tizenegy üvöltő csajjal mentem fel a lépcsőházban, pukkadjanak meg a szomszédok, kilenckor kezdtünk (volna), délre kész volt az első jelenet, ja, közben Ádám is ideért, meg az öt pizza, jóízűen megebédeltünk, aztán csodálkoztak, hogy ordítok, amit nem szoktak meg tőlem, de háromra végezni kellett, anyuka (be)szólt, érjen haza a kislány, haza is ért, mondjuk a jegye itt maradt, de nincs olyan kalauz, aki egy mosolygós bociszemre be nem mondja, hogy nembajdelegközelebb!, így ért véget a forgatás, fergeteges volt ez is, de ez már egy ilyen iskola. Miért? (Ez lesz a címe. Amúgy nyolchét volt. A címe. Mikor még színdarab volt. Á, ez bonyolult!)

2005. március 3.
És most néhány szó Adyról. (-tól.) Változik ez a világ? Ezt 93 éve írta ő. (Egy elbocsátás kellős közepén!)
Sokat szerettem volna írni a nyelvészekről s a nyelvészkedésről, de eszembe jut, hogy Budapest apa-nyelvéről szólván, már szóltam és írtam egyszer erről. Nem bánom, hogy Budapesten egy rém-sváb-kazár-tót-jász-, - ördög tudja, milyen nyelv készül. Azt se bánom, ha e nyelv irodalmat csinál, hiszen még egy nemes Mistral sem árthatott a francia nyelvnek, melynek pedig, mert annyira kész, szeszélyes, új, barbár mozdulatokkal ártani kellene. Van külön párizsi nyelv, sőt irodalom, miként van marseillesi, breton, normandiai s áltatában egy sereg regionális. De igazi francia s irodalmi nyelv csak egy van, kissé bajosan bővíthető, de egy és szent, mert múltja és horribilis könyvtára van. Ha nekünk nem lett volna már Balassánk, Gyöngyössynk, még inkább Zrínyink, egy kicsit Pázmányunk, de azután Mikesünk, Szabó Dávidunk, Vörösmartynk, Berzsenyink - Csokonaink - stb., hogy a következőkről ne beszéljek, akkor lehetne ezt a szegény magyar nyelvet kísérleti nyúlnak s Budapest székesfőváros ostoba, zűrzavaros fejlődésének s kétséges önmagába-látásának átengedni. De utálva a nyelv-vegyesüzleteket, a túlságos és hivatottság nélkül őrködőket megmondhatom, hogy a nyelv - tessék nevetni - élet és szentség, sőt istenség. Javítani rajta, soha és sehol, úgynevezett komoly emberek nem tudtak, mert nem is tudhattak, egy Csokonai fölért két-tíz-húsz-száz hadilábas ellennyelvésszel. Lehet, sőt látom, hogy ez a pénztelen, gyártalan, lélektelen, egészségtelen és zagyva Budapest kezd új-magyar nyelvet csinálni. De a demokráciát, a magyar parasztot fölszabadítót, talán csak egy európai háború késleltetheti s ez a demokrácia bizonyos. Én magam csak fejlődési stációnak szeretem ezt a nagy demokráciát, de hozzá kell adnom e szeretetemhez a magyar nyelv szeretetét, mert e nyelv az enyém, művészi és politizáló szerszámom. Egy demokrata Magyarország (bocsássanak meg konzervatív testvéreim a Nyugatnál) elintézi ami nyelvkérdésünket is, mert nem minden vasút Pestre megy s a magyar vidék akkor majd meg fogja tanítani magyar nyelvre még Budapestet is.
ADY VERSEK
2005. március 2.
Itt az idő, bocsássatok meg, nem tudom tovább magamban tartani, jelentettem én is, Jádá néven, például Dugóról (fedőneve Ignácz Ati), róla pédául azt állítottam, hogy szivodnyá szusztvujet, előtte pedig bevallottam, hogy kládiváju vám. Ennyi. Ja, mondjuk a piszok Dugónak -amikor szusztvujet volt - a gyönyörűséges Márti nyomta be a tűt, a meztelen seggébe, a mázlista, letapizta Gárdony legjobb bigéje!
Később aztán öcsémmel kaptunk egy fasza képet. (Nyugatit!)


DE ... ÁRTATLAN VAGYOK! (cziczoattila@kgb.hu)
2005. február 28.
Hallom, Chili Palmer visszatért (Be Cool), erről jutot eszembe egy főiskolai dolgozatom, kaptam érte egy erős négyest, na ja, be kell vallanom, ma már elég cikis (hogy diákjaim is értsék!), de szívemhez közeli így is. Főleg a film. (Get shorty)

"kurva hideg van odakinn"
A filmrendezők általában más pályákról érkeznek. Mesteremberei a színháznak (Chaplin), az írásnak (Woody Allen), a fotózásnak (Kubrick), vagy a filmet körülölelő ipar szakmunkásai, mint Ridley Scott, a reklámfilmes, Truffaut, Godard, a kritikus, vagy Illés György, az operatőr. A "szóljatok a köpcösnek" - (1993) - rendezője is a kamera mögött álldogált az "Arizonai ördögfióka", a "Dobjuk ki anyut a vonatból!" (1987), a "Segítség, felnőttem!" (1988), a "Harry és Sally" (1989), a "Tortúra" és "A halál keresztútján" (1990) filmek forgatásán. Így dolgozhatott a Danny s - Billy Crystal és a Meg Ryan - Billy Crystal párossal, az (azóta) Oscar díjas Nicolas Cage-dzsel, Holly Hunter-rel, Tom Hanks-szel és a Mistery-ért díjat kapott Kathy Bates-szel, rendezgette őt Danny DeVito, Penny Marshall, de legtöbbször Rob Reiner és a Coen fivérek.
Ebből is látszik, hogy Sonnenfeld nem kispályás, hanem igenis elismert mesterembere Hollywoodnak. Első rendezése, az Addams Family olyan magasságokba emelkedett a feketehumor (film)egén, mely vetekszik a Rocky Picture Horror Show kultuszával.
Ezek után fogott bele a "Szóljatok ..." rendezésébe John Travoltával, DeVitoval, Gene Hackmennel, Rene Russoval. Vajon milyen (gengszter?)filmet lehet készíteni Travoltával, a Ponyvaregény után?
Hammond orgona szól, egy blues bevezető riffje. A kép még sehol, csak a fekete vászon. Aztán egy felirat: Miami. Floridai olasz kisvendéglő. Az ablaknál, az asztal mellett ül Chili és erősen kopaszodó társa. Bámulják az utat. Életszerű a helyzet: Floridában sok ilyen kisvendéglő lehet, sokan ülhetnek így az ablaknál és bámulhatnak kifelé. Ülnek, Travolta fújja füstöt, kezében a cigaretta azzal a jellegzetes kéztartással, amit már megszoktunk tőle. Ahogyan kiemeli oldalt a könyökét, az a kopirájtja. Beszélgetnek. Elkeserítő az idő, ami nagyon passzol Chili hangulatához. A kisöreg próbálja a lelket verni belé, de nem nagyon lehet. A kamera hagy időt, hogy megnézhessük magunknak az elkeseredett Chilit és partnerét. Hol kettejüket mutatja, hol totálban, egyenként. De nem mozdulna ki, marad a kávéházban. Hadd érezzük, mi nézők is, hogy kurva hideg van odakinn.

"amilyen Al Pacinonak volt a Serpicoban"
Az a nagy baj, hogy bezárják a mozit, a Grammville-t. Chilinek sehogy sem tetszik. Pedig Momo megoldhatná a problémát. (A tulaj tartozik neki.) S ha Momo-é lenne a mozi, Chili vezetné, s régi Kenny filmeket vetítene. (Kire gondol? Vajon Colin Kenny-re, vagy másra? Esetleg félreértettem, s valamelyik Kelly-t említette?) Hiába az álmodozás, hiszen van munkája - mármint Chilinek. De a mozi, mégiscsak az lenne az igazi!
Eltelt már "ötperc", s még mindig ugyanazt látjuk: ketten beszélgetnek az asztalnál, a kamera meg csak áll egyhelyben. Na jó, néha belenézhetünk a képükbe. (Sas Tamás se csinálná jobban. De ő legalább rögzítette a gépet. Ja, meg az egy magyar presszó!) Chili kinéz a képből, és végre megfordulhatunk: egy vidám társaságot látunk. Egy nagyorrú, olasz ficsúrt - "tuti fehér cucc" - és két másik röhögő pofát. Na, ezek, mármint a főnök, most jól beolvas Chilinek. El is indulnak hozzá. "V"alakban, mint a vadlibák. Mint három gúnár. Ez kérem egy csapat. Hadsereg. Elöl a kapitány, mögötte az osztag. Akkor ez az alvilág, s szereplőink gengszterek. Mi ez, gengszterfilm? Nem értem, akkor minek a rizsa a moziról?
Örök kérdés. Amióta - évszázada - van, azóta övezi misztikum. De jó is lenne filmsztárnak lenni! Ki ne ábrándozna róla? Legyen az halász, vadász, madarász, tűzoltó, katona, juhász, gyerek, felnőtt, fehér, fekete, ki ne lenne, legalább csak egyszer Némó kapitány a szigeten, Rick Casablanca-ban, ET a szekrényben, kölyök Charlie karjában! Mert ez a film. S mennél öregebb, annál jobban a miénk. Beérik, mint a jó bor. Hihetetlen, de a filmkészítők is emberek, s ők is szeretik a filmet. (A szakács is eszik.) Hányszor láthattuk már, hogy a rajongás a FILM iránt kap főszerepet egy másik filmben. (Játszd újra, Sam!, Cinema Paradiso, Csinibaba, stb.)
A gengszter odalép Chilihez, és cikizi. Amaz nem veszi magára, s vissza sem vág. Na jól van, akkor lelépnek - Barboni és a két gorilla. Ami nem sikerült a félresikerült szójátékkal - csípős hideg odakinn, csípős Chili idebenn -, az annál inkább sikerül a ruhatárban. Chili néz be az ablakon, keresgél. És a kabátjának hűlt helye néz vissza rá. Chili pedig egy pedáns ember, nem szereti az ilyet, hogy csak úgy eltűnjön valamilye, ami ráadásul 379 dollárba került, ráadásul az elvált felesége vette! A pincér próbálja megmagyarázni, hogy csak egy véletlen lehetett az egész. De aztán kiderül - olaszul köpi el a másik pincér. Ugye, hogy olasz étterem? -, hogy Mr. Barboni vitte el a kabátot. Mert hideg van, s ő fázott. De majd visszahozza.
Dézsávü! Travolta a kocsiban. Most nem ő vezet, s nem Samuel Jackson ül mellette. De hogy akciózni mennek, az biztos. A kiskopasz - kalapban, napszemüvegben - próbálja nyugtatgatni Chilit, elmondja a koreográfiát: "Odamész, elkéred a kabátot, és kijössz. Ne vadítsd be a tagot!" De Chili túlságosan feldúlt. Mert az öreg nem tudja, amit az étteremben mi már hallottunk: ilyen kabátja volt Al Pacinonak a Serpicoban.
"khmm ... khmm ... krrrhhhmmmmm!"
Sonnenfeld filmjét analizálva a következő eredményeket kaptam - a bevezető képsorokat nézve:
AZ ELSŐ helyszín a kávéház, a jelenetben öten szerepelnek (plusz az asztaloknál ülő vendégek és a közöttük cikázó pincérek). A jelenet hossza 1'29", benne 16 képi vágás van, melyek főleg a két kistotál - Chili és a kisöreg - váltakozását szabályozzák. Kameramozgás, fókuszálás egyáltalán nincs. A jelenet alatt végig szól a blues, a hammond fő motívumával.
A MÁSODIK helyszín - az előzőhöz kapcsolódva - a ruhatár. A jelenet hossza 57", a képvágások száma 7. A jelenet 2/3-a egy szögből, vágás nélkül van filmezve, a harmadik személy megjelenésével kezdődik az első jelenetben megszokott kistotálok váltakozása.
A HARMADIK jelenet egy hosszú képsor, csak egy vágás szakítja meg a - stadycam kamerával felvett - jelenetsort. 3/4 percig az autó követi a kamera, majd Chili után lohol, csak a szoba ajtajánál torpan meg, és egészen az ajtó becsapódásáig forog a film. A jelenet hossza 59".
A NEGYEDIK helyszín a fodrászat. A tizenegy képvágás pillanatképet mutat a szinte végig néma jelenetben. A kamera a klasszikus sablonokat követve fokozza a feszültséget, hol ráközelítésekkel, hol távolodással. A jelenet hossza 45".
AZ ÖTÖDIK helyszín végre a napos oldalát mutatja Floridának, a hajón napozó maffia főnök és az őt körülölelő hölgy koszorú a jachton az igazi Miami Beach-et idézi. A jelenet bő félperces, öt vágással követi a kép a párbeszédet. A kamera "felúszik" a hajóra, aztán a párbeszéd két szereplője - Johnny Kepp és Barboni - szemszögéből mutatva a másikat, megáll egyhelyben.
A HATODIK helyszín Brooklyn egy elhagyatott utcája éjszaka, annak is egyik padlástere. A sokat emlegetett Momo utolsó utját látjuk bő egy percen keresztül. A tíz képivágás fele a felfelé vezető utat teszi félelmetessé a nézők számára, a másik fele Momo kimúlását bontja két részre. a szívrohamtól kezdve a hasraesésig.
A közel hat percnyi bevezetés testközelből mutatja be a szereplőket, szinte közöttük, velük éljük meg a cselekményt. Sonnenfeld, az operatőr - bár a filmet nem ő filmezi - annyit használ a kamera nyújtotta lehetőségekből, amellyel közel kerülhetünk a hősökhöz, az intimitás határán bóklászva átvehetjük a film ritmusát. Mindig hagy időt arra, hogy a hallottakat a látottakkal egyensúlyba hozzuk, nem kapkod, nem rohan. Jelez nekünk, hogy nyugodtan dőljünk hátra a fotelunkban, semmiről sem maradunk le. Mindezt finoman teszi, ahogyan a két öregúr a fodrászatban, ahogy egyre hangosabban köszörülik torkukat: Hahó, Chili, itt van Barboni! - Khmm ... khmmm ... krrhhmmm!
"Senki sem bánthatja Chili Palmert!"
Chili a nyugodt gengszter megtestesítője. Barboni az ideges típus. Chili értelmes, Barboni buta. A jó és rossz, a szép és a csúf. (Főleg egy olyan jobbegyenestől, amiből a késsőbbiekben még lesz néhány, s mindegyik roncsol, csúfít.) De műfajilag milyen lehet ez a film? Gengszterfilm? Ahhoz hiányzik egy igazi gengszter. Krimi? Nincs gyilkosság, csak egy infarktus. Filmvígjáték? Inkább. De túlságosan speciális a humora a filmnek. (Nem fekete, mint Addams-éknál.) Maradjunk annyiban, hogy típusát tekintve nem művészfilm. Populáris tömegfilm, a belletrisztika egyik jobban sikerült képviselője. Tény, hogy művészileg újat nem mutat. De a tanultakat - mondjuk azt, hogy sablonokat - jól alkalmazza. Szerzői filmet tud csinálni, felhasználva a Hollywood nyújtotta kollektív alkotás lehetőségét, mert minden alkotói fogaskerékre jut egy mesterember. Meg tudja védeni a filmet, úgy csinálni, hogy a sablonokat jól alkalmazva ne csináljon sablonfilmet. (Olyan jól sikerült, hogy Magyarországon nem is forgalmazták mozikban, csak videón.) Ezért lehet szeretni Sonnenfeld-et, s lehet szeretni a főszereplőt is. Senki sem bánthatja Chili Palmert!
"Ki az? Én. Momo."
Chili egy pénzbehajtó, Momo embere. Momo, aki mindent megold. Barboni sem nyúlhat hozz, mert Momo nem engedi. Ki lehet az a Momo? Ő főnök, ezt tudjuk. S amíg Momo van, addig Chili védelme is biztosított. És ha Momo úgy akarja, megveszi a mozit, s Chili Palmert megteszi vezetőjének.
De Momo meghal. 65 évesen. Chili védettsége megszűnik, s az álom is, hogy ő vezesse a Grammville-t, ahol Kenny (Kelly) filmeket vetítene.
De mégis úgy alakul, hogy így lesz szerencséje, de ez csak a későbbi filmkockákon derül ki. Mert egyértelmű, hogy Chili imádja a mozit. A kezdő képsorok párbeszédéből kiderül. Aztán a fodrász üzletben, az irodában egy hatalmas moziplakát - az After the Thin Man, James Stewart-tal - hirdeti, hogy tényleg a régi filmek szerelmese Chili. Később "A gonosz érintése" mozivetítésén annyira belemerül Chili a filmbe, hogy nem veszi észre Karent, a színésznőt. Szóról-szóra követi Welles és Charlton Henston párbeszédét - igaz, néha elszégyelli magát, akár egy kisdiák, s körülnéz, hányan nézik -, majd elégedetten nyugtázza, mennyire jó is ez a film. (Szegény előtte ülő nem érti, miért ütögeti vállát egy idegen.)
De Chilire nem lehet azt mondani, hogy a filmeket szereti, mert ő a FILMet szereti. S ha már egy véletlen folytán belecsöppen, hát be is száll a filmiparba. Neki még élmény az, ami a filmeseknek a munka. Hát még találkozni egy színésszel! (Mert a Trutymóterror III. nem is volt olyan rossz film, s Karen sikítása egészen egyedülálló.)
Tulajdonképpen erről szól a film. A gengszter művész lesz. Miért ne lehetne, amikor a jó feketében jár, a rosszak meg fehérben? Amikor a pénzmosók mind azért vetélkednek, hogy beszálljanak Harry Zimm új filmjébe? Minden a visszájára fordulhat.
Sonnenfeld semmi újat nem ad, csak szórakoztat egy réteget. Én is közéjük tartozom. Godard mondta, hogy a színház Griffith, a poézis Murnau, a festészet Rosselini, a tánc Eizenstein, a zene Renoir. És a többi a szórakozás. Lehet, hogy az nem művészet? De a miénk. rajongóké.
2005. február 25.
e-mail Cziczó Daninak
Fiam elég intenzív életet él mostanában, tegnap élete első kosaras bajnokságán egyből aranyat nyertek, ma meg matekversenyre trappolt éppen az erkélyünk alatt, kedden meg a Cisztercibe felvételizik, ihaj!
Amúgy hétfőtől a Kós Károly énekzeneiben is tanítok, éljen a mozi!
Bala meg ma 34 éves - tegnapelőtt volt 73, ez érdekes, mi? - , jó öreg irodalom tanár már ő is, innentől már történelem, akkor még egy kört!

Ja, a Sortalanság most jó, vagy rossz film?
és
népszabadság index.hu origo.hu film.hu moziplussz magyar hírlap hírtv
2005. február 23.
Barátom 73. születésnapja alkalmából, s a lankadatlan "vanevalamilyenfényképed" mozgalom nyomására ideiglenesen felteszem a hajdani cherneles fészek újságot. Olvassátok!
2005. február 21.

... szarik a ló, seggen csúszik a zigazgatóóóóó!
2005. február 20.
Amerikai és portugál tudósok megállapították, hogy a kamaszkor második fázisának vége felé erős nosztalgikus ingerek érik a 19-20 éves ifjoncokat, akik egyre nagyobb gyakorisággal veszik fel a kapcsolatot hajdani hülye-erőszakos-másképpgondolkozós felnőtt kapcsolattartójukkal, ami egyébként tök jó, bár ez így nem a legszebb magyar nyelvi megoldás, ja, az amerikai és portugál (de brazíl származású) kutatók azt is megállapították, hogy Lolita érkezik a Camacho zenekar házatájára, ami szintén jó, bár egyenlőre hihetetlen, bizonyítékként egy félmeztelen, a mikrofonzsinórt derekára tekerő, szélben lengő feketére(?) festett hajú, amúgy bájos spanyol leányzót és a torkából előtörő "I will survive"-ot fogadunk el! Szóval semmi sem történik. Csak a hó. (Esik.)
2005. február 13
Maszkabál volt Agárdon, ami régi hagyomány arrafele, s egyetlen célja bebizonyítani egymás között - felnőtt emberekről van szó -, hogy mindenkiben lakozik egy állat - pl. macska -, valamint modell jelleggel bemutatható, hogyan mutat a gyémántháromdiplomás magyar nyelv- és irodalom tanár albánszamárként, ami hétköznapokon minimum fegyelmit vonna maga után, arról nem is beszélve, micsoda legenda kelne útra a diákság körében, nekem amúgy csak azért volt jó, mert végre úgy táncolhattam, ahogyan Nena zwickaui nagynénikéje a nyolcvanas évek elején. (Fasza volt a zene, porf. !)
nagyobb kép, hehe nagyobb kép, hehe
egy bájos óriás germán félistennő, azaz Hófehérke, s hites társa, a részegész professzor és zenecsináló,
nagyobb kép, hehe nagyobb kép, hehe nagyobb kép, hehe
az albánszamár (kezében az életérzéssel), egy kicsi mesehős, melegítő a viaszatról meg a színes tömeg
2005. február 8.
Apám 35 évesen veszett össze végleg gimnáziumi ofőmmel, Lennon 35 évesen végleg szakított a Beatles-szel -meg egy kicsit visszavonult a konyhába főzőcskézni -, Ady 35 évesen végleg dobta Lédát - micsoda elbocsátó szép sorokkal! -, Latinovits 35 évesen az életet dobta , Jancsó Miki bá' 35 évesen belecsöppent '56-ba, Vámos Miklós 35 évesen a Félnótát írta éppen, Esterházy Péter meg a Tizenhét hattyúkat, Marilyn Monroe 35 évesen hagyta el Arthur Millert, én meg éppen Háborúra készülök, meg a Részlettel próbálkozom, amúgy Csak az az 1 teszi ki a mindennapjaimat, hát igazság ez, vagy minden rendben van? (Vagymindenrendbe' van, asszem.)
2005. február 7.
Lehet jelentkezni a táboraimba! És nem ma vagyok 35 éves!!!!!! (Holnap)
2005. február 3.
Balázs-napra két versikével kedveskednék húszabáló Balának és Balunak, egyiket az Illés zenekar ismert dalára szerkesztette egy ismeretlen(?), a másikat pedig személyesen S. Fagypont Gyuri írta.
Éljetek soká, Balázsok! (Vega, update, zeller!)
"Azt hiszed, hogy ízetlen a sárgarépa,
Azért hiszed, mert nem ettél ebből még ma.
Azt mondod, a karotin neked nem fontos,
Mert nem tudod, hogy a répa milyen rostos,
Oh, nagyon rostos!
Azt tudom, hogy az emberek nem becsülnek,
Azt tudom, hogy esznek inkább disznósültet.
Nem hiszem, hogy nevetséges ez a répa;
Mert tudom, hogy egészséges ez a répa,
Oh, sárgarépa!
Zöldségek közt veled lenni,
Ez óriási tisztelet.
Rend szerint zöldséget enni
És élvezni az életet.
Szebb lesz minden, arcod, bőröd,
Épp olyan, mint a képzelet.
Látásod is erősebb lesz,
Higgyél ez egyszer énnekem!"
"A vegetáriánus minden reggel
Kisimult arccal, vidáman felkel.
Majd a harmatos fűben tornázik,
A legnagyobb hidegben sem fázik.
Reszelt sárgarépa minden vágya:
Húsételtől mentes a konyhája.
Munkahelyére pontosan bejár,
Nem tudja, hogy van betegállomány.
Hosszú életében sportol, tanul,
Százévesen szerelemtől vadul!
Finom szilvalekvár az ebédje,
Ilyesmi mindig van a zsebébe'.
Mozdulata csupa derű és báj,
Nem kínozza testét remegő háj.
Este zsíros marhapörkölt helyett
Pirosan mosolygó almát ehet.
Az állatokat is nagyon szereti,
A húsukat éppen ezért nem eszi.
A nők álma egy növényevő férfi,
Aki a dolgait remekül végzi.
Keveset alszik, nem kell neki sok:
Éljenek a vegetáriánusok!"

2005. február 2.
Új képek a camachoról!!!
2005. február 1.
Van "Háború"! És ha valaki megkérdezi, hogy miért ezt a drámát írtam 16-17 éves gyerekeknek, azt fogom mondani: azért, mert valamit el lehet képzelni, valamit nem, de attól még létezik, és jobb eljátszani, mint átélni. Sokkal jobb. És tudni róla. A legfontosabb. (Amúgy vicces is, hahaha.)
2005. január 26.
Amerikai tudósok megtalálták Rupay Kornélt!

2005. január 25.
Na! Végre gyógyulófélben vagyok, ami jobb, mint nem abban lenni. (Zavart elmém a láznak tudható be.) Ma kaptam verset egy ismeretlen(ismerős)től, hol van az a nyár, rohadt gályarabság!, satöbbi, életet az ökörkörnek! Az emil.rulez! megmondói meg velem szórakoznak: DE...! én vagyok az egyetlen és igazi cziczóattila, aki tényleg két méter, hö! (Briant kövezzük meg!)
2005. január 23.
Végre! Két beteg gyerek mellett, a történelemkönyv fölött roskadva, de elkészült a "Részlet", azaz a történelem hátulról, ami egy abszurd színpadi szöveg, elvégre jön a fesztiválok ideje, készülni kell ám! A hegyhátosokkal is próbálunk, Takarics Robi egyik szösszenetét - "Isti szamár" -, kíváncsian várom én is, mi sül ki belőle, kiváltképp Májkül szerepét tekintve. És ma nekiállok a "Háború"-nak! Ja, ma vettem észre, hogy 2004-et írtam eddig. Jó is lenne még! (Ne nézd, már kijavítottam!)
2005. január 17.
Cziczó Dani félévi zongoravizsgáján négykezest játszott az apukájával, éljenéljenéljen! Amúgy változás állt be a Camacho zenekar alapszabályában, mert Feri a világ legokosabb értelmiségije!!!
2005. január 16. ma.hu

Végre, végre, végre: dudák!
Kapcsolódó hír: ÖCSÉM 33 ÉVES!!!

2005. január 15. 21:47
Ármin 1 éves!!!!!


2005. január 14.
Ágyő, Tüker!
2005. január 12. ma.hu
Találkozás Hajós Andrással
2005. január 12.
Kedves barátaim, felebarátaim, feleim, ha tudja valaki, hogy honnan lehet szerezni, venni, rendelni WBA-s GERA ZOLI mezt, írjon a fiamnak, mert nem hagy békén! Kösz!
2005. január 9.
Szinyei KC - Tüker MSC 60:93
2005. január 8.
Camacho rajongóknak annyit, hogy jelenleg a tanulás kegyetlen útvesztőjén próbálunk átjutni a boldog, blues zenével övezett, varázslatos idei évbe, ami talán sikerülhet is, addig hallgassatok minket itt!
Üdv, Antoinio és José
2005. január 7. ma.hu
Jaj de szép név az Attila!
2005. január 3. ma.hu
Egy tálentum, meg a nagy évvégi ismétlés
2005. január 2.

Micsoda évkezdés, ott vagyunk a mellesleg.hu poénos videók rovatában, köszi ismeretlen Ági!