2011. december 31. [évértékelő]
mindig várok egy nagydurranást. idén több kicsi lett. a színház mellett semmire sem jutott időm. nem is baj. a jemolban töltöttem a féléletem. nagyon nagy lett a társulat! (és színházat csinálunk, nagybetűvel!) elkészült a terra incognita, táborok is voltak, rengeteg előadásunk, rengeteg nézővel. a szakma még mindig nem néz ránk/rám. (egyik szövetségből ki, a másikba beléptünk. talán oda jobban tartozunk!)
idén is volt csalódás és meglepetés egyaránt. sok. érdekes visszanézni, hogyan alakul a sleppem. tényleg egy színház az egész világ...!
regényt sem írtam. pedig nagyon sokszor ültem a monitor előtt szövegeket bepötyögve. gyönyörű lett a hegyhátos búcsúdarab, a kontyfa és fact színpad tényleg megszűnt, bugyin ellenben elindult valami új. a fishmojo nagyon megpihent idén. a politikán mindig röhögtem, s most is próbálok - pedig sírhatnék is néha! szerintem az országban még senki sem jött ki rosszul egy eu-támogatásból, nekünk sikerült. hm. és hiányzik a moszkva tér...
felnőttem, végleg.
tizenhat évesen mohai tamásnál tanultam gitározni, ő tanított mindenre. elhitette velem, hogy fontos életünkben a rendszer. példaként azt hozta fel, hogy minden nap öklözzek egyet a falba. elhittem neki. igaz, két hét után kimaradtak a gitárórák, mert bedagadt a kezem. nehezen viselem a nagy elhatározásaimat. (a no cigi akcióm sem jött össze.) hirtelenember lettem.
azért idén összehoztam valamit. aki látta a "megváltó szex" című filmet, talán felismeri a motívumot. érdekes lett. (és meglehetősen nagyképű!)
így nézett ki a 2011-es évem! (és nagyon jó a szívem!)

2011. december 8.
J.L.
2011. november 25. [Csurka Café]
Elhalkulni látszik az "ügy". A komolyságáról ennyit. Íme, egy kis játék; csere-bere: mi történik, ha bizonyos szavakat kicsrélünk? "Kicsit más a helyzete a magyar keresztényeknek. Már évekkel ezelőtt kimutatták a katolikus, református és a többi folyóiratok és a saját statisztikák, hogy a magyarországi keresztények között nagyságrendekkel kevesebb a diplomás, jó, sőt magas állású, nagyobb jövedelmű, mint a zsidók vagy nem keresztények között. Ez már a Horthy-Szálasi-korszakban is így volt, sőt tulajdonképpen már kétezer éve így van. Ennek kiegyenlítése céljából próbálkoztak egyes kormányok numerus clausussal és más rendszabályokkal. A népirtásról beszélek, amely már Magyarország német megszállása előtt elkezdődött. Van itt anyag. Semmi sincs megírva, mindent elfojtanak nemcsak a konzervatív kultúrpolitika szakbarbárai, hanem a színházakból is kiszorult Csurka Café középszerű kultúrdilettánsai. A rendszerváltás a színházakban még nem történt meg, de ennek semmi köze a politikához."
Szemantikai kérdés, ugye? Játék a szavakkal. Hatalmi megfélemlítés, pöcsnövelés, nyugdíj kiegészítés stb. Semmi értelme. Ezért mondom, hogy nem kell félni. (Oda sem kell figyelni!)

2011. november 22. [háromnőwér]
(itt olvashatsz)
2011. november 21. [nocigi]
Tíz napja nem szívom - elvileg. Gyakorlatilag meg de. Persze kevesebbet. Nem bírtam ki. Bocs. Annyit megfogadtam, hogy gyerekek előtt nem. Ez visszatart. De a legjobban az, hogy tudom, bármikor rágyújthatok. Így a legkönnyebb nem szívni. A napi átlagom: 2 szál. (Lehet utánam csinálni!)
2011. november 14. [nocigi]
Három napja nem szívom. Úgy igazán tegnap voltam "tiszta", mert pénteken volt ugye az utolsó, szombaton reggel meg bepróbálkoztam egy afterrel, de elcsesztem, mert kiömlött a kóla, a cigi meg - a számból - beleesett. (A kólába.) A tapasztalatok: nem érzem értelmét most még, nem érzem, hogy jó lenne cigi nélkül. Sőt, most szarabb minden. Nem tudok odafigyelni semmire, nem dolgozom, és nem érzem jól magam. Viszont érzem a szagokat, szebb a bőröm, és példaértékű vagyok. Ez a legfontosabb. Hiszen azért csinálom, mert találtam motivációt.
11.11.11. 11:11 [utolsó(?)szál]

2011. november 8. [Dani17]
A reggeli pirítósomon megjelent Dani arca. Hm. Ma 17 éves a srác. Nagyfiú. Nagyonnagy! (Jól sikerült gyerek. Pontosan kilenc hónap van köztünk. Meg néhány év...)

2011. október 24. [macskacziczó]
Apukám negyvenegy felé közelített, amikor egyik reggel arra riadt fel a tévé előtt, hogy anyukám riasztja: Lali, macska van a házban! Felrohant a szobámba, s tényleg ott volt a galád állat. Megfogta, s rohant vele, hogy kivágja az utcára, ám félúton lett neki gyanús a szobába bekészített víz, macskakaja, ágyikó. Igen, én csempésztem haza őt. (Illetve nem pontosan én, de egy férfi nem szívesen mesél megalkuvásairól.) Hüje lett a neve - majd később, már anyaként Csiccsolina. Azóta macskás a Cziczóház Gárdonyban.
Tegnap megérkezett Masni. (Vagy Piaf, még nincs eldöntve a neve.) Ármin boldog, én meg negyvenegy évesen még nem döntöttem el, mit is érzek. Mindenesetre Danival sokat röhögünk. (Van közös témánk a hétre.)

2011. október 23. [háromnőwér]
(itt olvashatsz)
2011. október 22. [én]
Annyiminden történt velem! Csupa színház. Mégis más. (Ezért írok ide.) Elkészült a TI. És feléledt a múltam. Megtalált két srác is... onnan. Egy főiskolai barátom. És a legelső, gyerekkori. Miért pont most?
És - amire annyira várok mindig! - végre valaki elismerően szólt a rendezőről. (Rólam.) Nagyon fontos a visszajelzés. Íróként sokszor kapok. De a rendezés az azért más. Egyedibb. És pillanatnyi kielégülés. (Amúgy Béla "elégített ki". Színész. Ők szoktak megérteni és elismerni ezen a téren.)
És Bugyin utoljára léptem ki a művház kapuján. Költözünk a kastélyba. Szebb lesz. De nagyon megszerettem ezt a házat. Hatodik éve járok/jártam ide. (Néha azért benézek majd.)

2011. október 17. [TI]
Fáradt vagyok. És mégsem találom a helyem: csinálnék... valamit. Elvonási tüneteim vannak. Ezért. Nézzétek meg! Nagyon jó lett. (Vagy rossz?)

2011. október 11. [háromnőwér]
(itt olvashatsz)
2011. október 10. [TI]
Nem nagyon írtam mostanában - mert nagyon sokat írtam mostanában. Próbanaplót. (És közben próbáltunk is.) Szombaton bemutató. És újra szabad leszek. (Örüljek?)
2011. szeptember 26. [margóra]
Kedves ismerős, ismeretlen, népszerű, népszerűtlen, számottevő jóakaróim, arra kérlek benneteket, hogy a fiatalon, hirtelen bekövetkezett, értelmetlen halálom esetén komoly, fájdalmas arccal lenyilatkozandó méltatásomat tegyétek meg inkább ma, még életemben, hiszen az engem fényező szavaitoknak éppen nagy hasznát vehetném - mondjuk a pályáztatásoknál.
Hm. Csak azért szólok most némi iróniával, mert azok pártján állok, akik barátai és/vagy tisztelői - én az utóbbiak közé tartozom - voltak Zsoltnak, akik most döbbenten hallgatnak inkább, s évtizedek múltán is úgy érzik majd, hogy jó lenne, ha még (velünk) lenne! Fájdalmas nekem is a halála. Kortársam volt. Fiatal és tehetséges.
2011.szeptember 11.
Merenyén jártunk ismét - idén nyáron harmadszor -, ezúttal óvónéniket tréningeztünk, magyarokat-horvátokat. Jó volt. Sőt! Felül kell írnom a pedagógusokkal szembeni ellenállásomat! (Nem nyelvhelyes, de így mondom.) Szóval nagyon megérte. EU-s pályázat. Azt sosem hittem volna, hogy van olyan magyar szervezet, amelyik tényleg arra használja fel a támogatást, amire kapja. Hm. Mégis létezik ilyen. Merenyén legalábbis. És szakáltalan lettem. Évente egyszer kopasz lesz az arcom. (Most.)

2011. szeptember 3.
Próba a Jemolban. ("Bennalvós.") A szünetekben nézzük a két évvel ezelőtti HáRoMnőVÉr felvételét. És a három nővér nincs itt közöttünk. Hm. Az idő kegyetlen képkeretező.
2011. augusztus 15. [háromnőwér]
(itt olvashatsz)
2011. augusztus 12. [aggyátokbe]
Ma tudtam meg, hogy aki várja egy (színházi) pályázat elbírálóinak döntését, az nem kap semmit. Aki kap, az már tudja előre. Hol itt a sportszellem?
2011. július 31.
Miért ír blogot az ember? Miért teszi nyitottá az életét? Megválaszolom. Először is: nem nyitja ki annyira. Pont annyit oszt meg/ki, amennyi kell a nyilvánossághoz. Mert ez a lényeg: tudatni, hogy vagyok. Öncélú kissé ez a dolog. Sokan élnek vele mégis. És én is. (Rím!) Mert lehetek szentimentális, patetikus, okoskodó, érzelgős (szóismétlés?), bölcs, és őszinte. Kihasználtam a lehetőséget. Szerencsére tudom azt is, mekkora a közönségem. (Nem nagy.) Tudom, kik olvasnak, tudom, kiknek tudok üzenni. Elpostáztam sokat. (Üzenetet.) Hogy miről nem írtam az egy hónapban? A zenéről, például. (Fishmojo.) A készülő regényemről és drámámról. Nem fejtegettem az amatőr színházhoz fűződő viszonyomat - pedig mostanában foglalkoztat ez is. Nem írtam néhány közeli emberkéről. Éviről, Ágiról, Baluról, Tibiről, Baláról, színész barátaimról, és Árminról se nagyon. Pedig róluk szoktam. De - szerencsére - ez csak egy játék. Próbatétel. Megcsináltam, jó lesz "visszalapozni" évekkel később. S ami tényleg fontos - de titkos -, az vagy kiderül, vagy nem. Én tudom. A blogírást most berekesztem egy időre. (És össze lehet vetni a két képet: ennyit változtam egy hónap alatt. Öregedtem?)

2011. július 30.
Visszaemlékezem. Egy éve ilyenkor is Merenyén voltunk. Készültünk a Fém elbúcsúztatására. Más volt-e akkor? Másképp láttam-e a világot? Biztosan. Az ember öregszik és bölcsül. (Remélem!) Hogy hasznára válik-e, csak később válaszolható meg. Sok a kérdés. Sok az "-e". Akkor még volt Ana például, s hozzámtartozott. Zsófi akkorra érkezett meg. Nanni még nem lépte át a határt, amit azóta megtett, s az addig is szoros kapocs köztünk kioldhatatlanná vált. Dani fiam még inkább volt gyerek, mint ifjú. Mára meg! Egy év. Sok is, kevés is. Már most kíváncsi vagyok az egy évvel öregebb énemre. És a többiekre. Ha látnám! Ez az örök bizonytalanság tesz minket kíváncsivá. Nélküle nincs élet. A helyben toporgás nem visz előre. (Közhely.) Ha tudnék csak a mának élni, talán jobb lenne. Cipelem a múltat, s nem "bírom" elengedni. Nehéz teher. Hiányzik Ana, hiányzik Zsófi, s a röhej, hogy hiányzik Dédé is - aki pedig van. Alig kisebb ez az érzelmi töltet, mint mondjuk Vera, Bandi, Máté, Nanni és a többiek jelenléte biztosította harmónia. Ha ezen tudnék csöppet változtatni, kevesebb lenne a görcs. Hm. (Hányadszor ebben a hónapban!) Merenyén vagyunk, jelenetezünk, Béla is élvezi, hogy köztünk lehet, mi is élvezzük, hogy köztünk van. Holnap érkeznek Katiék is, egy hét múlva (annyi sincs már) bemutatunk egy darabot. Ennyi bizonytalanság is pont elég lenne nekem. De a lényeg, hogy ma bulizunk, sütögetünk, tortázunk, iszogatunk, s tiszta sor, hogy holnap nagyon fáradtan ébredünk Tamásék érkezésére.
(Isten éltessen, Ancsi!)

2011. július 29.
Dlhvds klhdsjlésvé klcljcvjcvjs klésd vklé klanlka nkléaslknnkl lkénadlkavlsdkldafkln jlbnadljnafvjkldafvnkl jadfjkléadfjkln... Az alkohol beszél belőlem. Ismét Zalamerenyén vagyunk! Jaj, de jó itt! Más persze, hiszen a cél és a társaság is más. (Annyira azért nem, ezt tisztázzuk le az elején!) Borozgatunk, beszélgetünk, elmélkedünk, játszunk. Sokat. Ez egy ilyen nyár. És holnap kezdődik! (Apa.) Egy hét, és sok minden kiderül a Terra Incognitáról. Hogy mi? Kíváncsian várom.

2011. július 28.
Nyolchét. Nekem már egy szó marad. Hét éve már... Na! Most megy a magyar-szerb elődöntő a vízilabda vébén. Naná, hogy nem nézem! Belehalnék, minimum. Ahogyan hét éve is. Az olimpiai döntő alatt. Danival két hétig a tévé előtt éltünk. Neki még nagyon nem volt fogalma erről a függőségről, de - akkor még - lógott rajtam éjjel-nappal, én meg kimondottan élveztem. [Dani finoman jelezte, hogy a szerbek vezetnek 1:0-ra. Ezért nem nézem!] Ha jól emlékszem, abban az évben nem volt rossz termésünk, jöttek az aranyak, ezüstök, bronzok. Örültünk és ugráltunk naphosszat. (Néha Ármint is felkaptuk, szokja a gyerek!) És elérkeztünk a vízilabda döntőhöz. (Nyugi, megnyertük!) Ültünk a tévé előtt, az agyvízem felforrt. 0:3 után elmentem boltba. Szerencsére(?) volt rádió a mobilomon, a pultok között mászkálva néha belehallgattam. Mikor másodszor vágtam földhöz, kiakadt a cucc. 2:4-nél történt a barbárság. Két szatyorral a kezemben andalogtam hazafelé. Számoltam a múló időt. [Dani ideüvöltött, hogy vezetünk 5:1-re. Akkor sem nézem!] Hazaérve Dani fogadott boldog mosollyal: "Már nem annyira vezetnek!" Bementem a szobájába, nyolc négyzetméteren rohangáltam körbe-körbe. 5:7-nél kinyitottam az ablakot. Dani nyugtatott meg kintről, már csak héthatra vezetnek! Tudtam, hogy elveszítjük, ha belenézek - nagyon akartam látni pedig! De nem! Dani az ajtón túlcsúszva száguldott el mellettem: "Döntetlen!" És? Nem számít! [Dani most: 7:4!] A másodpercek hatalmas kattanással múltak. Semmi hír. Valakinek győzni kell! Szédelegtem, rosszul voltam, dohányra vágytam, de nem mehettem egy tapodtat sem, mert akkor meglátom. Nem akartam a tévét! Dani rohant be: "Kissgergő belőtte! Vezetüüüüüünk!" Önkívületi állapotban voltam. Az ablak nyitva, jaj, ne! És vége. Danit dobáltam, ő csak hangosan röhögött: "Miért sírsz, apa?" Fel nem foghatom, hogyan kerülhet ilyen állapotba egy felnőtt ember! De nagyon szép emlék maradt ez nekem. (Sosem felejtem!) Hogy honnan emlékszem ilyen pontosan az egészre? Írtam belőle egy szösszenetet az agárdi színjátszóknak. (Hogy szerették ők is!) A 2005-ös vébé döntőt aztán végignéztem. Nem kellett volna! Azóta soha. Magyar-szerbet soha! [Dani utolsó bejelentkezése: 9:5 ideeeee!] Azért van tippem mára is: 13:11 - ide. (Így azért könnyű!)
Update: ezt-nem-hiszem-el! (14:15)

2011. július 27.
Nem jó a kedvem. (Szar.) Olvastam a VI-os kategória pénzosztódását. Hm. (Meg még egy hüm.) Igazából most tényleg lehetek objektív(en szubjektív), hiszen - bár már regisztráltunk -, még semmi közünk ehhez a közeghez. Azért vagyok szomorú/elkeseredett, mert egyre jobban azt látom, hogy nem lesz nekem soha színházam. (Hacsak nem fialok pénzt valahol!) S ez a keserédes megállapítás teljesen független ettől a döntéstől. Sőt! Politika ide vagy oda, itt kérem másról van szó. Mondják, hogy vízfejű ez az ország - mindenhol. Nos, a színház terén aztán tényleg, de nagyon! Központosított. Lehet szeretni, nem szeretni, így van. Fontos az ideológia. (Nem politikai, mondom!) Megalkudni tudni kell. Kell tudni megalkudni! S nekem ez nem megy. Próbálkoztam már. Hiába. Elvileg - a vízfej szerint - amit csinálok, az nem színvonal. Gyakorlatilag mégis az. Mondják: a néző dönt. Ha tud rólunk, akkor ránk (is) szavaz. Hát ezen dolgozunk, hogy a térkép sarkán megmaradjunk. Finanszírozni? Majd valahogy. Eddig is sikerült - sokszor ezért nem kapunk fentről. (Ármin ma meglátogatta a színházat. A Jemolt. Szeret ott lenni, most éppen a dobolás tetszik neki. Itt, nálunk minden van. Minden! Csak kintről jön be a szarszag. Érted!!!)

2011. július 26.
Évtizedekig anyámnapja volt. A múlt idő az életnek szól. (Szia, élet!) Hiszen ma is anyukámra gondolok. Ilyen gyereknek lenni. Valakinek a gyerekének lenni. Nehéz megérteni az elfogadhatatlant. (Harmadszor írok nyilvánosan erről.) Anyátlanul érzem magam néha. A képen egészen fiatalok vagyunk. (Én kettő éves.) Azóta sok minden történt. Sok mindenki megszületett például. És halt. Más Annák és Anikók léptek az életembe. Ezért nem mondom, hogy Anna csak egy van. Hm. De boldogok és csodálkozók vagyunk - a képen legalábbis ez látszik. És úgy is volt. És úgy is lett. Bejött. (A falon némi magyarázat Frédibéni vonzódásomra.)

2011. július 25.
Van ez a felsőbbrendű fehérség itt körülöttem. Már régóta csesztet engem. (Ezer éve?) A kiválasztottak lenézése a világra. (Meg ami mögötte van.) Történt Norvégiában egy mészárlás. Embertelen. (Megmagyarázhatatlan.) Mégis az okosok (a felsőbbrendűek) egyből különbséget tesznek: "Ja, nem iszlámok csinálták? Akkor az más." Miért más? "Ezek a cigánygyerekek annyit lopnak!" Mert ha nem azok, akkor más minőségű a lopás? Esetleg kisebb értékű? Ha meghal egy zsidó, annak lehet kicsit örülni? (Elárulom: nem.) De nézzünk félre, felejtsük el a tophármas magyarellenségeket: a francia, szlovák, kenyai, japán más ember? Más minőséget képvisel életben, halálban, jó vagy rossz cselekedetben? Fel nem foghatom ezt a hozzáállást! Egyből olyan demagóg leszek, hogy csak úgy csattan! Ettől magyar a magyar, hogy elhelyezi magát egy magasabb szinten? (De ugyanígy a francia, szlovák, kenyai, japán, vagy más nemzetiségű szaremberek.) Hol élünk? A röhej az egészben, hogy nem másról van itt szó, mint a hatalomról. (Ami egyenlő a sok pénzzel, ami egyenlő a sok dugással - középkeleti bölcselet.) Van egy dráma/regény ötletem - írtam már eről valahol, most újrafelhasználom -, amiben megvalósulna a kiválasztott száznegyvenezer magyar esete a Kárpátok medencéjében, majd a nagy népirtás utáni békés napok elmúltával új ellenségeket találnának maguk között, így egyre csak fogynának, míg a végén maradna kettő magyar. (Barátmagyarok lennének?) Lehet, hogy nem írom meg ezt a drámát/regényt? Mert annyira bugyuta felvetés? (Jó lenne!)
2011. július 24.
Szóval mindig csak a Nanni... Elmesélem a nagy meglepését. (Pukkadjatok meg, haha!) Mindig élvezem azokat - a nagyon ritka - "rendezéseimet", amik tökéletesen úgy valósulnak meg, ahogyan elképzeltem. Színházban ilyen volt például a Káélet fináléja, vagy a Fém és a Gyenge vagyok vacsora jelenete. (Ugyanakkor nem úgy sikerült - a mégis nagyszerűen megvalósult - Káéletes duplajelenet, a Fémes szülés, vagy a Gyenge vagyokból a 'pillanatképek szívdobbanásra'.) Az életben azért kevesebb ilyen tökéletes siker akad, de ha igen, akkor nagy kerek szemekkel lesek - én sem akarom elhinni. (Dani + Ármin például.) Na, egy ilyen színházból lopott életjáték volt Nanni 18. születésnapi köszöntője. A nagy meglepetés! Jön a család, a barátok, az ünnepelt hirtelen szembesüljön velük - ennyi volt az anyai instrukció. Hohó! A Műköröm. Az első jelenet, amikor a sötétben a lakodalmas szöveg alatt beül a három lányszereplő, majd elindul a zene, felmegy a fény, s kezdődik az előadás. Erre épült az egész. A sötétben beülnek a vendégek - a logisztika, ugye! -, elindul a felvett szöveg, Nanniék beülnek - azaz Vera és Zsani nem ül le, egyedül hagyják az addigra már teljesen megszeppent nagylányt -, a CD átvált a megszokott zenére, felmegy a fény, közben a zene átúszik Stevie Wonder 'Happy Birthday' című lelkesítő popslágerére, mindenki tapsolva áll a nézőtéren, Nanni csak les, nem érti az egészet. És így történt. Minden úgy, ahogy elképzeltem. Ahogy megrendeztem. Az a Nanni-nézés mindent megért! Csillagos ötös, fiam, leülhetsz! (Több hasonlót nem is vállalok. Ritka ajándék az ilyen tőlem.)
(Facebookosok itt olvashatnak róla egy személyeset.)

2011. július 23. [háromnőwér]
Megint elmélkedtem. (itt olvashatod)
2011. július 22. [háromnőwér]
Csak a Nanni! Mindig csak a Nanni. (Meg a Dani. Mindig csak a Dani!) Ja. Közöttük zajlik az életem. Néhány éve minden más megszűnt. (Csak a színház.) A barátaimmal gyakorlatilag már csak az emlékek kötnek össze. Színházba, moziba nem járok. Nyaralni se. Három éve írom a regényemet - néhány oldal van kész. A zene tart ki mellettem, s muzsikál szabad perceimben. (Gyönyörű szójáték, hehe.) A fiaimat nem hanyagolom. (Minden perc számít.) Hm. Szóval a fiatalok. Gyorsítják az élettempómat. Bírom szusszal. Hogy meddig? Meddig lehet így? Meddig lehet élvezettel, erővel, kitartással így élni? Nem tudom. Serei Danit felvették a zeneművészetire. (Még egy Dani.) Híres dzsesszzenésszel a hátam mögött nyomom a rockot immár. Roppant büszke vagyok erre! (Az ilyenekért például megéri.)
És visszaemlékeztem gyengeségeimre. (itt olvashatod)
2011. július 21. [Daninap]
Megnőtt a fiú. Hjah... Kibeszéljem a fiamat? Nem lenne stílusos, haha. Inkább magamról mesélek - megint; de mit tegyek, ez a blog a magamé -, illetve arról, amit kezdeni tudtam egy fiú apjaként. Először is: nem így terveztem ezt a tizenhét évet. Azt hittem, könnyebb lesz. Tanultabbnak képzeltem magam. (Ha van ilyen egyáltalán!) Azt is hittem, tudom, milyen kamasz lesz Daniból. Nem olyan lett. Hál'istennek! Próbáltam nem figyelembe venni az egyéniséget. Hiba volt. Amúgy is sokat hibáztam - miközben mennyi másik gyerek irigykedett/irigykedik Danira. (Miattam.) Szelávi az élet. Boldog névnapot, Dani(k)!

2011. július 20. [háromnőwér]
Ezt gondolom Iluskámról. (itt olvashatod)

2011. július 19.
Ma a merenyei lószarról kell írnom! (Ha már lefényképeztem.) A merenyei lószar jóállagú. Se nem száraz, s nem nyúlékonyan puha. Pont megfelelő szarságú. A szaga üdítően friss távolról, de ájulásig bűzös közelről. (Egészen távolról szagtalan.) A színe sötét, hiszen sokáig friss. Jó alapanyagból lesz. A merenyei lószar nem ismeri a félelmet. Hiszen senki le sem szarja errefelé. Mégsem magányos, hiszen mindenkit ismer, s őróla is mindenki tud. A merenyei lószar velem is megbarátkozott. Eleinte idegenkedtünk egymástól, majd rájöttem, hogy tudunk mi élni egymás mellett. És így is lett. Hiszen van bennünk közös: a merenyei lószar is, meg én is, boldogok vagyunk. Máshol meg szar sincs.

2011. július 18.
Vissza a táborhoz! (Mindig akkora élmény, ami hónapokig kitart.) A lányokról már írtam - ők vannak többen, ami gondolom ugyanannyira nehéz, amennyire könnyű. Hm. A fiúk kevesebben vannak. Mindig is így volt. Arányaiban mégis többen maradnak "maradandóak". (Megint a kirekesztés, ugye?) Az idei éjszakaitúrára hatan mentünk. Öt srác meg én. Már egy órája bandukoltunk az éjszakában, amikor rájöttem, hogy az öt "fiam" jött el velem. Igen. Guszti az utolsó agárdi éveim motorszájú hőse volt, s bár csak egy évet töltött a Fészek Színház kötelékében, kapcsolatunk lankdatlanul szoros. Hatodik éve táborozik velünk, s ez nem lehet véletélen. És Bandi. A kiskedvenc szíverős fiú. Ötödik éve a táborban, s hatodik éve a társulatban. Szorosan éldegélünk egymás mellett. (Örökbarátság.) Dédé, a szívűgy. Ötödik táborán túl, együtt jóban-rosszban. El nem tudnám már képzelni az életem nélküle. És Máté! Ha nem is márióm ő, de én a mesterének érzem magam. S ő jó tanuló. (Meg)becsüljük egymást. Hm. A végére maradt Dani. Az igazi. Kilenc táborban kacérkodott a színházzal, vizsgálódott házam tájékán, figyelt és szeretettel fordult felém. S lett gyerekből (majdnem)felnőtt. Így mentünk az éjszakában. Hatan. Hogy hiányzott-e valaki? Persze. A régiek. Gergő, Dávid, Bálint, Miki, Jeli, a másik Dávid, Gábor, Ádám... Most látom csak, hogy sokan vannak. (Egyre többen.) Nem hinném, hogy apátlanok lenének. S nem hiszem, hogy én valaha az lehetnék. (Arra nincs időm.)

2011. július 17.
Nem tudom, mennyire politikai, vagy társadalmi, esetleg nemzeti kérdés ez. Elmesélem. A táborban évek óta hagyományos étek a táborvezető zúzapörköltje. (Idén nem sikerült bográcsban megfőzni, de ez egy másik történet.) Érdekes a szakács személye, de a hatórás főzés okán is. Szeretik a fiatalok. Idén nehezen sikerült beszerezni a nyersanyagot, mert Zalakaros nem arról híres, hogy az emberek zúzát főznének. A szomszéd faluban találtunk egy hentest - szép piros-fehér csíkos dekorációval a bejáratnál -, aki friss és olcsó gégét szerzett be nekünk. S egyből beszédbe elegyedtünk. (Inkább ő beszélt.) Kérdezte, hogy kik vagyunk, mit és miért csinálunk. Elmondtam. Majd komoran visszakérdezett: de magyar tábor, ugye? Mondtam, hogy az. És elpanaszolta, hogy nekünk, magyaroknak már semmi sem jár a hazánkban. Csak ezeknek. Nem értettem vele egyet, de inkább csak hümmögtem. Majd megkérdezte, hogy kell-e róla számla, mert ha nem, akkor be sem üti. Adótlan zúzát főztem. Hm. Adótlan ez az ország. Jár ami jár. Nekünk. Hogy ez miképp kapcsolódik színházalapú naplómhoz? Azért, mert ebben az országban minden így működik. (Évszázadok, évezredek óta.) Bratyiország. Dühös és kirekesztő emberek, akik alanyi jogon várják el a jólétet. (Az adjátokbe pályáztatás. Például. Idén annyira durvára sikerült az NCA kuratóriumának osztogatni, hogy a felügyelőbizottság kénytelen volt semmisnek venni és feloszlatni a grémiumot. Ami sok az sok! A pofátlanságnak is van határa...) Szóval nem tudom, mennyire politikai, vagy társadalmi, esetleg nemzeti kérdés ez. Mindenesetre hungarikum. És nehéz így magyarnak maradni a magyarok között. Félelmetes is lehetne, de inkább úgy mondom: ciki.

2011. július 16. [háromnőwér]
Update! Tavaly már sikerült végigírnom az egy hónapot. (Sőt, túl is teljesítettem.) Nagyon hosszan írtam éjjel a táborról, most ezt mellékelem ide. (Holnap a magyarokról értekezem. Hhaa!) (itt olvashatsz)
2011. július 15.
Lányokkal jól állunk a színházban. Mindig is így volt. (90%-os részvételi aránynál ez nem akkora meglepetés.) És mindig voltak 'kiskedvenceim'. Ami lehet rossz is, de az ember az ember. (Szóismétlés.) Most mi a helyzet? Nanni az 'ősanya', róla már regényt kellene írnom. És milyen fiatal még! De van egy leányzó, aki pölö sosem volt még Cziczó-díjas sem, pedig ki érdemelné meg, ha nem ő? Ötödik éve vagyunk együtt, még kedves elsős gimnazistaként ismertem meg, fényesre fésült hosszú hajjal. Aztán raszta lett. Ez (is) megkülönbözteti a többiektől. Érdekes és szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Ő érdeklődésével, (tenni)akarásával, s alázatba áztatott respekttel építgeti, én pedig odafigyeléssel és férfiasan mackós atyai szeretettel. És feltételen tisztelettel. Nagyon tehetséges. Színjátszóként (sőt, leírom: színészként!), s filmkészítőként. Mindekettőben önellátó, azaz hozott anyagból és megfigyelt tanulandókból építkezik. De hogy! Én határtalannak látom lehetőségeit, ő (érthetetlen) visszafogottsággal bújik meg a háttérben. Várom már a nagy megnyílását! Örülök, hogy megismertem, s mára a barátom lett. Úgy gondolom, egy életre leszerződtünk. Szia, Vera!

2011. július 14.
Ma nézőteret építettem a Jemolban. (Részben Mátéval, kösz!) S eszembe jutott, mennyire könnyű volt a tavalyi évadkezdés, s mennyire kusza, kilátástalan az idei. Pedig - ismét - minden adott: darabok, stáb, ötletek stb. Mégis rengeteg a bizonytalanság. Az emberi félelmek. Talán túl nagy lenne a feladat? Lehetséges. Pedig józanul, kiszámítva terveztünk meg mindent idénre. Az tény, hogy sokat vállalunk. Vállalok. Járom az utam, ami nem macskaköves, de nagyléptékű. Nehéz velem haladni. (Visszavegyek?)
2011. július 13. (nempéntek)
Éppen egy értelmezés közepén vagyunk, s erről jutott eszembe színjátékszövegeim osztályozása. Három csoportra tudom osztani őket. (Az oszthatatlant.) Vannak a szószínházi alapanygok, melyek olvasva is színházi élményként foghatóak fel. Ilyen a Műköröm, a Párizs, vagy a Gyenge vagyok. Vannak a képírói munkáim, melyek amellett, hogy irodalmi alapanyagként is élvezhetők, ugyanúgy magukban rejtik a színházra oly jellemző színpadképi megoldásokat; szebb szóval: a fantáziát. Ilyen a Káélet, a Fém, s az Iskolapélda. S van a harmadik, a legifjabb halmazom, ami valójában egy hatalmas heggyé gyúrt metafóra; hiszen minden szava a valós jelentése mellett/ellenében elirányít egy átértelmezett, elképzelt, allegórikus világba, de egyszersmind egyszerűségével egy nagyon is kézzelfogható egyértelműség jellemzi. Ez a TI [Terra Incognita]. Legegyszerűbbnek - alkotóként - az első csoportot tartom. Legérdekesebbnek a középsőt. S ez utóbbival szerintem nagyon ritkán próbálkozom majd. (Egyszer azért jó volt végigcsinálni!) Hm. S ha már itt tartunk, van egy sérelmem színjáték szövegeimmel kapcsolatban. Tudom, az írás magányos műfaj. Ezért is alkalmazom szívesen és gyakrabban színházi alapanyagok gyártásához. S elvárnám, hogy a színpadi alkotásban velem közös úton haladó társaim együtt lélegezzenek velem. (Ami - valljuk be - jórészt meg is valósul.) De miért van az, hogy ha "kiosztok" egy szövegkönyvet, nem kapok visszajelzést addig, amíg rá nem kérdezek? Ezt fel nem foghatom! Igenis fontos lenne tudnom (egyből!), mit is gondol róla a másik! Két emberrel találoztam eddig, aki képes volt a(z általam is elvárt) visszajelzésre, s milyen érdekes, hogy két hivatásos színésznőről van szó: Andai Katiról és Varga Veráról. (Lehet, hogy ez nem egy emberi, hanem szakbarbári vonás?)
2011. július 12.
Fogynakanővérek vs. Csehovmegén. Van nekem elég gondom ezzel a színházzal. A zemberi tényezők, ugye! Nehéz. Megoldani nemlétező problémákat. Az ember felteszi életét egy hivatásra. Jó. Közösségépítés, színházcsinálás ésatöbbi. Jó. Harmónia az úr. Nem mindig. Most az van éppen. A nemmindig. Jó. Ilyenkor megtalálni az aranyközéputat, nem egyszerű. Azt érzem éppen, hogy olyan ügyekre kell elpazarolnom az energiámat, ami nem ér meg annyit. Még jó, hogy úgy általában minden okés. (Kösz Nanni!)

2011. július 11. [Popsztár?]
Tegnap leittam, nagyon leittam magam.
Amit érzek, látok, hallok, mondok,
Nem én vagyok. Nem én!
Csak egy tükörkép, egy másolat,
Egy szürkére festett arc.
Ez már harc értem.
Csak az értelmét nem értem!
Pici cicik, nagy dudák,
Amszterdami éjszakák,
És hajnalok. Lehet, hogy ebbe belehalok?
Lehettem volna katona,
Vagy juhász, vagy halász, vagy madarász!
Mennyi hivatás. Átlag. Tele van velük a padlás.
A kislány, a nagylány, az erkölcs, meg én,
Így élünk együtt Európa közepén.
De ki visz fel a liften? A sors vagy az Isten?
Meg lehetne tanítani!
ÉN POPSZTÁR LESZEK!
IGEN, POPSZTÁR VAGYOK!
MERT ÉN POPSZTÁRNAK SZÜLETTEM,
ÉS POPSZTÁR IS MARADOK.
AZTÁN ROCKSZTÁR LESZEK,
MÁRIS ROCKSZTÁR VAGYOK.
DE ROCKSZTÁRNAK SZÜLETNI
NEM OLYAN NAGYDOLOG.
2011. július 10.
Itthon. Vagy otthon? Nyolc napja nem aludtam ágyban. Nyolc napig merenyei voltam. Voltam? Vagyok. Leszek. A távoli néha nincs is olyan távol. (Távoltalan.)

2011. július 9.
Hajnal van, ami azt jelenti, hogy ma - azaz tegnap - nem írtam bejegyzést. Sebaj! A nap mindjárt felkel, én lefekszem, így ez még a mához tartozó holnap. Előadtunk. Iluska3 kipipálva. És megőrizve. (Megtalálva.) Sok szó ide nem kell. Vége a tábornak, a pakolás van hátra, s a búcsú. De visszajövünk még. (Vagy el sem megyünk?) Jó volt a tábor. (Újabb közhely.) Egy egész voltunk huszonvalahányan. (Minusz egy.) Nanni energiabomba (ismét), Bogi mosolygós (újra), Hajni erős (jé!), s mindenki más csúcs. (Bandi szép is.) Együtt vagyunk. Sokáig még? (Kit érdekel?) Ja, Iluska apja voltam! Kösz.

2011. július 8.
Holnap este bemutatjuk az 'Iluska'' harmadik - merenyei - változatát. Sokat dolgoztunk vele/érte, sokat voltunk együtt, s nagyon élveztük. (Közhely.) Csapat lettünk (maradtunk), alakultunk sokat együtt, s megismertük a másikat. (S talán magunkat is, jobban.) Mellékelem a forgatókönyvet, vagy jelenetsort - senki sem érti rajtunk kívül, de ettől még megér egy archiválást.
1. búcsúzás I.
2. kilakoltatás
3. leánykérés
4. esküvő
5. tíz év múlva
6. várakozás
7. testvérbarát
8. kötelék
9. intelmek
10. építők
11. húsz év múlva
12. gyilkos
13. vér
14. leves
15. halál
16. mosdatás
17. rádió
18. körhinta
19. sírhalom
20. tűztánc
21. búcsúzás II.

2011. július 7.
Annyit tudtunk meg magunkról, amennyit akartunk. A Cziczó-próbák utolsójaként a szabadság határait feszegették a fiatalok. Meglepődtem. A tanulságot is levontam - szigorúan magamnak. Ezért is jó közösséget építeni. ha van, minden van.

2011. július 6.
Szeretethullám csapott le rám. Vigyorgok egész nap. Pedig Dani elment, kilenc év alatt először nem lesz velünk a táborbúcsún. (De milyen jó, hogy már elmegy! Fölnőtt?) Szóval szeretek megállás nélkül. Ettől teljesen más lettem. Másképp csinálok mindent. Zavarja is a többieket. (Haha.) A megszokás nagy úr! Vagy pedig az erő vs. szeretet összecsapásban az erő a hitelesebb. Az erősebb győz? Nem tudom. Így is tudok például színházat csinálni. Másszínházat. Hm. És a mai kivételezett Nanni volt. (Csak a mai?)

2011. július 5.
A gyerek szeret félni. Szerintem a felnőtt is. (A többesszám kéretik hozzáadódni!) Így - felteszem - az ember lételeme a félelem. Mi tudjuk ezt. Az evolúciós gyökereit nem vizsgáltuk a témának, de otthonról hozott vágyunkat megosztottuk egymás között. A bennünk élő rettegő embert! A táborban néha közösen parázunk. Tegnap volt a horror éjszaka, s az éjszakai túra is. Jaj de szeretem mindkettőt! (És kimondottan jól sikerült mind!) A horror-est komor, rémisztő, és mulatságos volt egyszerre. Nagyon összehozta a csapatot! (Érdekes.) A túrán idén voltunk a legkevesebben, s alig tévedtünk el valamennyit. (Plusz egy óra jött csak össze.) Öt fiú meg én. Valamennyien mintha a fiaim is lennének. (Dani az is. És micsoda megtisztelő, s egyben felemelő volt, ahogy csak miattam eljött az útra!) És csillagos az ég...

2011. július 4.
Azon nevetgélünk napok óta, mennyi történetet tett magáévá az ország népe. (Szájába szorult izzóval a váróteremben ücsörgő taxisofőr, a döglött nyúl és a szomszéd kutyája, meg ilyenek.) Hogyan keletkeznek ezek a történetek? Volt egy alfa-eset, vagy szimplán a képzelet szülte őket? Próbáltunk mi is gyártani, nem ment. Nincs még népmesénk.

2011. július 3.
Ma azon gondolkoztam, hogy mi értelme van "cselekedeteinknek"? Mi? Annyi pillanatot meg/át/élünk életünk során, amennyit (szinte) lehetetlen magunkkal vinni a végéig. Elvesznek. Akkor ez létünk feleslegesen kidobott néhány órája? Lehet! Itt élünk (élek) Merenyén, foglalkozunk minden olyan haszontalan dologgal, amit felhasználni nem tudunk. Délelőtt hangulat-kifejező-installációkat készítettünk. Értelmetlen(nek tűnő) tárgyakat. Mindenki sokat foglalatoskodott a sajátjával, s elégedetten tárta a többiek elé. Megnéztük mind. És ennyi. Ott állnak az udvaron, az ablakban, a falon, a fák alatt, még néhány napig elmegyünk mellettük, közben széthullanak, eldőlnek, megkopnak, majd végleg eltűnnek. Elfeledkezünk róluk. A merenyei tárgyainkról. És mégis jó volt (meg)alkotni. Mert művészek vagyunk. Mindenki az! Ettől ember az ember? Ettől is? (Néha haszontalan cselekedeteink a leghasznosabbak. A tér az eltelt pillanatokkal telítődik. S az idő mondja ki a választ.)

2011. július 2.
Megérkeztünk Zalamerenyére. Mert elkezdődött a tábor. Olyan ez nekem, mint... és következhetne a felsorolás. Fontos, léleképítő, testregeneráló napok. Nyaranta, immár tizedszer. Körülöttem változik minden és mindenki, erre a rövid időre mégis megáll az idő. Dani, a nagyfiam, kilencedszer van velem. Vagyok vele. Megnőtt. Itt mégis gyerek marad. A gyerekem. És a többi tíz, húsz, ötven, sok másik fiatal. És én is. Mert játszunk, szabadon. De jó!
2011. július 1.
Indul az akció: egy hónapig minden nap írok. Hm. Még sohasem sikerült. Most erős leszek, s megcsinálom! Pedig pörög a billentyűzet minden nap, hiszen van feladat. De napi egy plusz írás ide vagy oda mit számít, nem? Érdekes lesz. Merenyétől Merenyéig. Hajrá!

2011. június 27. [háromnőwér]
(itt olvashatod)
2011. június 20.
Itt a nyár. Bezárt a Jemol. Ami azért hír, mert a (fél)életemet ott töltöm. Mert hát a színház...! Most éppen írok. Először a "TI", aztán a "Halhatatlan", s nyár végén a "Nem más". Majd hallani fogtok mindháromról. És írok sokat a gondolataimról, a színházi gondolataimról. Itt. És lesz tábor is, kettő. Fesztiválra idén nyáron nem megyünk. Akkor pihenhetek? (Nem.)

2011. június 9. [háromnőwér]
(itt olvashatod)
2011. június 1. [így jöttem]

2011. május 27.
Mennyire félünk a haláltól. Rettegünk. Legjobban persze attól a pillanattól, amikor utoljára élünk. És családtagjaink, rokonaink, szerelmeink, barátaink elvesztését is elgyengülve, "halálraváltan" fogadjuk. Mert keresztények vagyunk. Nem jó. Az életnek kisebb így az értéke. Sajnálom, hogy én is egyre nehezebben dolgozom fel az elmúlást. Mert egyre közelebbről érint meg. Elengedni? Nem megy... Öregszem, s értelem szerűen mindenki öregebb mellettem. A halottaimmal én veszítek el valamit. Magamat sajnálom? Hát nem! Örülök inkább annak, hogy voltak. Bözsi mama is. Ma temetjük. Gyerekkorom ő nekem. A majdnemnagymamám. A mézesbéles, az udvar, a szembeház, a kapavágás, a góré, a por, a régi illat, a hetvenes évek zaja. Hiányzik. Ma már gyerekink a bulók. Mindig boldogan nézte őket. Őket is.
Szép élete volt. Általa nekem is szebb lett.
Mert élni jó...

2011. május 18.
Írok.

2011. május 11. [háromnőwér]
(itt olvashatod)
2011. május 8. [Coca-Cola]
125 éve. Jaj!
2011. április 18. [születésnap]
Andrea 9 éves.
2011. április 1. [Nanni18]

2011. március 14. [záróra]
Tizenegy éves a Fészek Színház. (Felsős.)

2011. február 18. [reakció]
Egy hónapja küldtem húsz emberkének egy-egy levelet: segítsék a színházunkat! Újságíróknak. Érdekes eredmény született, hiszen jött(ek) válasz(ok)! Kettő. Egy remek stílusú velvetes részvétnyilvánítás, és egy kedves estes. Plusz válasz nélkül megjelentünk az indexen. Nem rossz arány! (Köszönjük!) Ma ennyit lehet elérni Magyarországon - amatőr színházként. Iskolapélda...
2011. február 11. [színiskola]
Ülök a dohányzóban. A színházteremben az egyik csoport, a társalgóban a másik, a csarnokban néhány mélázó fiatal... És milyen komolyan mélázó! Ez a kicsi színház egy bázis lett. Egy rakás lelkes, (tenni és) megmutatkozni akaró fiatal találkozó- és alkotó helye. Három év alatt jutottunk ide. (Meg)becsülendő!
2011. február 8. [pompompompomporopompom]
Azért nagyszerű dolog az, hogy apám huszonegy évesen kimenőt kapott anyukám születésnapján! Így lettem én.
Negyvenegy. (Prímszám.) Hm.
És van wikioldalam. (De jó!)
2011. február 6. [kalózvers]
A Kalóznak félszeme van, de a harctól sose fél!
Kincses sziget erdejében titkos kincset keresgél.
Hétfőn reggel kihajózik, szerdán délben hahózik,
Vasárnap a tábortűznél Kalóznéval tangózik.
(Árminnal írtuk farsangra.)
2011. február 3. [kényelmes forradalmárok / Miskolc-Balatonszepezd]
A másik, a régi hasonló rendszerben, amikor a hatalom letiltotta a P-Mobilt, akkor a sok ellenzéki fiatal elment a koncertekre. Nagyon sokan voltak! Most, ebben az új hasonló rendszerben, ha a hatalom letiltja a Pál Utcai Fiúkat, akkor a sok ellenzéki fiatal meghallgatja a neten. Nagyon sokan vagyunk. Reklám-reklám. Ellenállás. Csak kicsit kényelmesebb és gyorsabb. [Érdekesség persze a P-Mobil mai helyzete, hehe.]
És a napi (félig)privát: egy kedves női hang érdeklődött telefonon, van-e nyolcszemélyes páholy a színházunkban. (Nincs.)
2011. február 3. [háromnőwér]
Elmesélem, hogy készült az Iskolapélda. (itt olvashatod)
2011. január 30. [TST]
Tanárokat soha többet.
2011. január 27. [háromnőwér]
Nagy lendülettel leírtam, mit gondolok a kritikusokról! Próbáltam az érthetetlenség leple mögé bújni. Ja. Én is lehetek gyáva, nem? (itt olvashatod)
2011. január 23. [egy hét]
Hét nap hét éjszaka. A színházban. Kipróbáltuk, milyen az. Fárasztó és felemelő. (A sorrend fordítva.) Szenvedély. Hiányzik. (Már most!)
Amúgy megérte. (Érdeklődés már van.)

2011. január 18. [kísérlet]
Ma írtam 20 újságírónak. Tesztelem őket. (Eredmény hamarosan.)
2011. január 16.

2011. január 13.

2011. január 8. [háromnőwér]
(itt olvashatsz)
2011. január 1.
ez az év (is) a színházról szól. (szinte semmi másról!) néhány hét, és elkészül a gyenge vagyok. a tavasz és nyár főszereplője iluska lesz, már megkezdtük a tréningeket (most még csapatépítés jelleggel). nyáron iskolapéldázunk, tán még gárdonyban is! és ősszel nekivágunk a legszínesebb évadunknak. sokan rendezünk: nyulassy attila és barabás tamás, ancsi engem - nagybőgő -, és hátha még én is beleférek az évbe, s idén elkészül a nem más!
és ha szerencsénk lesz, már ebben az évben színpadra - az új színház stúdiószínpadára mondjuk? - kerül a párizs!
a diákcsoportokkal mi lesz, nem nagyon tudom. a fact és a kontyfa haldokik, bugyin talán alakul valami! hegyháton már nekiálltunk mélydrámánknak, lehet sírni-nevetni a szerezzük vissza attilát! opuszon.
lesz bugyifeszt nyárelőn, majd drámatábor és alkotótábor a nyáron (merenyén, naná!). ősszel valami saját fesztivál is összejöhet a jemolban.
a fishmojo most éppen (át)alakulóban van, balu megpihen a franciázásban, de barbi beleénekelhet néhány dalba! s hátha lesz egy lemezünk ősszel!
írni is nagyon szeretnék! ina és öcsi nagyon hever már a fiókban. jó lenne megszerelmesíteni őket...
a közösségi életet feladtam. akkora a saját közösségem, hogy az pont elég nekem. idén még biztos.
aztán... ki tudja?
(valami nagy durranás biztos lesz megint. már várom!)