katt!
A Fészek Színház 2000. óta működő, a dráma és pedagógia határait feszegető színházi társulás. Pedagógiai célunk a középiskolás korosztályt - a kamaszokat - színjátékkal, színművek színpadra állításával, önmaguk minél teljesebb megismerésére ösztönözni és a világ elfogadására serkentő módszerek segítségével, játékosan átvezetni a felnőtté válás időszakán. Amatőr színházunk - a diákszínjátszásból kinövő társulattal - a közösséget preferáló, a szavak erejével, a jelenkor problémáival, a valósággal foglalkozó, azt feldolgozó színpadi művek létrehozására létrejött együttes, melynek célja a színházi formanyelv megújítására tett kísérletek mellett az általunk megismert színházi hagyományok, élettapasztalatok, társművészetek vizsgálata, alkalmazása, valamint a hivatásos és műkedvelő színházcsinálók közötti párbeszéd és együttalkotás lehetőségének biztosítása. Mindezt Európa közepén, hittel és pozitív jövőképpel tesszük.
Színházat csinálunk. A világról a magyaroknak.
És magyarul a világnak.
 

 

2011. december 15.

Boldog Új Évet!

 

 

2011. november 30.

Szereted a színházat? (Szereted a Fészek Színházat?)
Akkor írd meg! Hogy mit, miért!
Egy darabról, egy élményről, a színházról, magadról... bármiről!
Egy kritikát, véleményt, esszét... bármit.
S mi megjelentetjük itt. (Te pedig kapsz egy tiszteletjegyet valamelyik előadásunkra. Hm?)
Ha végeztél, küldd el a feszekszinhaz@gmail.com e-mail címre, s mindenki olvashatja gondolataidat!
Megírod?

 

 

Csató Kata, FSzTSz elnök
fotó: 7óra7.hu

2011. november 7.

Színházunk immár a Független Színházak és Táncműhelyek Szövetségének is tagja lett. De jó!

 

 

katt!

 

2011. november 3.

Mától újra visszatérnek a színpadra tavalyi sikerdarabjainkat. Így a három új bemutatónk - Aha, iluska.wb, TI [Terra Incognita] - mellett ismét látható az Iskolapélda, a Gyenge vagyok, és a Műköröm. S hamarosan elindulnak tavaszi bemutatóink próbái is.
Gyere, gyere, ott is egy!

 

 

a csapat

2011. október 16.

Premier! Legújabb ősbemutatónk, a TI [Terra Incognita] premierjét látthatták és izgulhatták végig a szerencsés kivételezettek. A majd' kétórás "turistaút" végén felszabadultan vigyorgó színészek állták a közönség elismerő tapsorkánját - az erősen hivatalos helyzetjelentésért elnézésüket kérjük, de "hatalmi válság van kialakulóban" - nyolcas fokozatú! - a Fészek Színházban.

 

 

Miklós Zsófi, Koncsol Ján, Toldi Bandi, Sipos Vera és Horváth Máté

 

2011. október 8.

Finiséhez érkezett a TI [Terra Incognita] próbafolyamata. A fiatalok és "öregek" kissé fáradtan, idegesen, és egyre türelmetlenebbül várják a bemutatót. Hogy milyen lesz az előadás? Hófehér.

 

 

Jancsi és Iluska

2011. szeptember 18.

Premier! Új Iluskával és Jancsival, új környezetben, némileg új történettel, de továbbra is fiatalos hévvel és érzékiséggel varázsolta el nézőit Nyulassy Attila gyárcsarnokból kamaratermünkbe átálmodott első fészkes rendezése. iluska.wb. [PS: Iluska]

 

 

MaKafók

 

2011. szeptember 17.

Megtartottuk a 2011/2012-es évadunk megnyitóját. Barátaink, ismerőseink az iluska.wb bemutatója után végighallgathatták társulatvezetőink "ünnepi beszédeit", melyekből világossá vált: a Fészek Színház egy rohamosan fejlődő és gyarapodó közösség, az amatőr/alternatív/független színházi szféra egyre meghatározóbb, ám továbbra is eltökélten non-profit társulata. Az idei évad talán legnagyobb újítása, hogy alapítónk, Cziczó Attila mellett ezentúl(!) újabb rendezők "színházi ízlését" is megkóstolgathatják a hozzánk betérők. Az estet a 'MaKafók' jazz kvintett koncertje zárta.

 

 

Toldi Andris és Bűdi Nanni  a merenyei Ilsuka munkabemutatójában.

2011. augusztus 23.

Három munkabemutató után hamarosan színpadra kerül Petőfi Sándor klasszikusának mai (át)értelmezése. Ifjú rendezőnk, Nyulassy Attila, és a fiatal társulat már javában próbál a Jemol hűs kamaratermében. Bemutató - és évadnyitó - szeptember 17-én! iluska.wb.


 

TI - Zalamerenyén

 

2011. augusztus 7.

Zalamerenyén töltöttünk néhány hetet dráma- és alkotótáborunkban. Tábori élménybeszámolókat a foglalkozásokról, munkabemutatókról, s minden egyéb titkos megmozdulásunkról blogunkban olvashatnak.

 

 

katt a nagyobb képért!

2011. július 1.

Az évadtervünk. Mennyi(re) sikerül?

Cziczó Attila | Aha
Henrik Ibsen | A nép ellensége
Cziczó Attila | Gyenge vagyok
Nyulassy Attila
| iluska.wb [PS: Iluska]
Cziczó Attila | Iskolapélda
Cziczó Attila
| Káélet
Nyulassy Attila | Májlájt
Cziczó Attila
| Műköröm
Patrick Süskind
| Nagybőgő
Cziczó Attila
| Nem más
Cziczó Attila | TI [Terra Incognita]